Egyéb

Ezért ne idd meg a tehéntejet, EZEK a káros hatásai vannak a szervezetedre

retropercek.com

Az Egyesült Államokban 12.000 orvos követelte, hogy ne javasolják többé a tehéntej fogyasztását gyermekek számára.

Susan Levin, a PCRM regisztrált dietetikusa így nyilatkozott a témáról:

“Noha támogatjuk az anyatejre és a vízre vonatkozó ajánlásokat, a tehéntej fogyasztását támogató iránymutatások ártalmasak a gyermekek számára.”

A PCRM állítása szerint a tehéntej a telített zsírok elsődleges forrása a gyermekek étrendjében, és számos tanulmány rámutatott arra, hogy a tehéntej nem járul hozzá a csontok egészségéhez, sőt, összefügg az elhízással, a cukorbetegséggel, a szívbetegséggel és néhány rákos megbetegedéssel is.

Ezenkívül a laktózintolerancia (a tehéntejben található cukor emésztésének képtelensége) az emberi népesség több, mint 65%-át érinti.

Levin elmagyarázta, hogy:

„A gyermekek és a felnőttek is minden szükséges kalciumot megkaphatnak a tej nélkül is, például babból, tofuból, brokkoliból, kelkáposztából és hasonló zöldekből, kenyérből, gabonafélékből és egyéb, kalciumtartalmú italokból, így elkerülhetők a tejtermékek fogyasztásával járó egészségügyi veszélyek is.”


A PCRM szerint a National Dairy Council (tejipari érdekeltség) ismert arról, hogy évente támogatja az American Heart Associationt, ami így arra ösztönzi a bizottságot, hogy a vegán alternatívákkal szemben inkább a tejtermékeket próbálja népszerűsíteni.

„Fontos megjegyezni, hogy a gyermekek tejtermékfogyasztására vonatkozó javaslatokat részben a tejipar finanszírozza.”

– hangsúlyozta ki Levin.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top