“Az arc és az ülep felcserélődött.”
Mintha csak szilveszteri előzetes lenne, olvasom itt meg ott, hogy a kamudiplomával rendelkező, s egyetlen idegen nyelvet sem ismerő Volner Jánost sikerült – nagy és őszinte hálából – a kiváló Szijjártónak Szingapúrba attasénak kinevezni.
Egyfelől ez így van rendjén: nyelvtudatlansága biztos garanciája lesz majd annak, hogy egy büdös szót se értsen azokon a tárgyalásokon, ahol a magyar kormány továbbra is saját piszkos üzleteit egyengeti majd, lásd például
a maláj és szingapúri fantomcégekhez és bankszámlákhoz köthető lélegeztető készülék gigabiznisz
piszkosan sötét oldalait, ahol méltán merülhetett fel a gyanúja annak, hogy a keresztény-nemzeti magyar kormány a pandémiát a rokonok és barátok zsebeinek dagasztására volt szíves felhasználni.
De másfelől tekintsük ezt a hírt az év méltó lezárásának. Nem a szilveszteri bolondériára gondolok, a római Saturnaliák és a középkori Bolondok ünnepének (Festum stultorum) december végi „meghosszabbítására”, hanem magára az év egészére.
Nagy annak a szakirodalma (legutóbb 2011-ben jelent meg egy egészen remek könyv, Max Harris: Sacred Folly. A New History of the Feast of Fools), amelyekből tudható, hogy ezek a középkori ünnepek a „megfordítás”, a „visszájára fordítás”, a „fonákjáról látás” ünnepei voltak, ahol a szent profanizálódott, a közönségesség, az aljasság és a bűn felülkerekedett és felmagasztosult, s a megszokott társadalmi, jogi és morális értékrend egy rövid időszakra (egy-két napra) az ellentétébe fordult át.
Márpedig ez Magyarországon nem a szilveszteri mulatozások során fog beköszönni, hanem pontosan ez történt meg az egész év során. Mihail Bahtyin, Max Harris és mások, egyebek mellett azzal jellemezték ezeket a napokat, hogy
„az arc és az ülep felcserélődött.”
Ám ha gondolatban átfutjuk a mai magyar párt- és kormányzati tényezők névsorát, rögtön megállapíthatjuk, hogy nálunk az év 365 napjára volt igaz, hogy az „arc és az ülep felcserélődött”.
Vagy ha például a szegénységi fogadalmat tevő, s minden világi vagyonról lemondó Szent Ferenc és követői önmagukat „Isten bolondjainak” (ioculatores Domini) nevezték, minek nevezzük a hazai luxuspüspököket, akik Jézus nem e világból való országát nagyon is e világivá fordították vissza?
És ha elfogadjuk a német romantika óta ismert álláspontot, miszerint a groteszk mindig egy ellenséges, idegen és embertelen világban képes igazán láttatni önmagát, bátran vehetünk búcsút az elmúlt évtől, mint a bolondok ünnepének egész évre kitolódó idejétől.
És még csak annyit, hogy a középkori Bolond ünnepek részét képezték a Heródes-játékok, amelyekben kíméletlen őszinteséggel figurázták ki és leplezték le a kegyetlen uralkodó minden bűnét, gonoszságát és abszurd cselekedetét.
Szerintem ehhez nekünk is kellő muníció áll rendelkezésünkre!
Ezúton kívánok minden barátomnak, kedves ismerősömnek boldog polgári új évet!
Gábor György
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
