Politika

Ágh Attila: Befuccsol Orbánék terve, fájdalmas lesz szembenézniük a népharaggal

nyugatifeny.hu

A politológus sorsdöntő évre számít.

Felgyülemlettek és felszínre törtek azok a társadalmi problémák, amelyeket a Fidesz nem tudott megoldani. A tavalyi év a 2012-ben indult tendenciák összegződése volt az Orbán-rezsimben, a rendszer ugyanakkor markánsan új vonásokkal is jelentkezett

— mondta a Népszavának Ágh Attila politológus, aki úgy véli, az uniós pénzmegvonásra a kormány még erősebb centralizációval,

újabb rendőri-katonai eszközök bevetésével válaszol majd.

A politológus szerint a propaganda átmenetileg eredményes lehet, viszont ha nem érkeznek meg az EU-s pénzek, akkor

a sikertelenséggel mindenki szembesülni fog.

Hozzátette: a jövőben a hatalom helyzetének destabilizálódására számít.

Az egyetemi tanár kifejtette: az Orbán-kormány csak válsághelyzetben tudja fenntartani magát, ezért nem a szó hagyományos értelmében vett válságkezelésre törekszik, hanem a válság menedzselésére, vagy esetleg annak elmélyítésére. Így próbálva meg kialakítani egy olyan politikai szerkezetet, amelyben képes elnyomni az ellentmondásokat.

“Az Orbán-rendszer a társadalom minden szegmensére rányomta bélyegét,

tökéletes autokráciát valósított meg”

— jelentette ki Ágh Attila, majd hozzátette, “a költségvetés elfogadásának módján is látszik, hogy a Fidesz mindent rendeleti kormányzással akar elintézni”.


A politológus “új vonások” között említette például, hogy az egyre erőteljesebb központosítás jegyében

a kormány rendőri típusú fellépést mutatott az oktatásban és az egészségügyben.

“Bár az Európai Parlament már 2013-ban elfogadta a kormányt bíráló úgynevezett Tavares-jelentést, az Európai Unió most először lát neki a magyar »illiberális rezsim« és Orbán korrupt rendszere megrendszabályozásának”

— mutatott rá a politológus.

Fontos változásnak értékelte, hogy a helyreállítási alap pénzeinek odaítélésekor érvényes szabályokat a szokásos hétéves költségvetési ciklus pénzeinek felhasználásakor is alkalmazni fogják. Ennek lényege, hogy az elfogadott programokra szánt támogatást az EU csak utólag fogja kifizetni, kizárólag abban az esetben, ha azok megvalósulását vizsgálva minden részletet rendben találnak.

Ágh Attila arra számít, hogy az idei évben folyamatosan konfliktusok lesznek a magyar kormány és az EU között.

“Nem áttételes, pusztán elméleti kérdésekre redukálható összeütközésre kell felkészülni, hanem intenzív, mindennapos vitára, amely konkrét projektekről és konkrét összegekről szól majd.

Állandósulni fog a feszültség”

— jelezte a politológus.

Hozzátette: az sem fog működni, hogy a jogállami feltételek betartásakor a kormány átláthatóságot és egyeztetéseket ígér, közben pedig egyik óráról a másikra hoz törvényeket.

“Orbánék minden nagy vereség után sikerpropagandát indítanak,

ennek már most tanúi lehetünk. Másrészt a kormány igyekszik átpolitizálni, ideológiai síkra terelni a témát, és arra hivatkozni, hogy »megint ránk akarnak kényszeríteni egy másfajta politikai kultúrát«”

— hívta fel a figyelmet.


Mint rámutatott, a propaganda átmenetileg “sikeres” lehet, viszont ha nem érkeznek meg az uniós pénzek, akkor

a sikertelenséggel a kormány és a közvélemény is szembesülni fog.

“Az EU eljárására a kormány eddiginél is erősebb centralizációval, újabb rendőri-katonai eszközök bevetésével válaszol majd”

— vetítette előre Ágh Attila, aki szerint ezt ideig-óráig lehet még folytatni, de az uniós forrásmegvonások várható következménye előbb vagy utóbb az Orbán-rendszer destabilizációja lesz.

A politológus szerint az ellenzéki pártok még mindig nem alulról építkeznek. Szerinte nem unalmas pártnyilatkozatokra lenne szükség, hanem arra, hogy fórumokat szervezzenek.

(nepszava.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top