Politika

Akkora Orbán-talpnyaló lett az ATV-s Hont András, hogy azon még Puzsér is kiakadt (+videó)

nyugatifeny.hu

Korábban haverok voltak, de Puzsérnál most elszakadt a cérna.

Az álellenzéki (valójában a NER-rel bizniszelő) ATV által futtatott Hont András aljasságairól több ízben megemlékeztünk már, így beszámoltunk róla, amikor Hont

  • választási csalással vádolta Pikó Andrásékat (>>ITT<<)
  • Dobrev Klárát nőiségében gyalázta (>>ITT<<)
  • az ellenzéki női szavazókat azzal sértegette, hogy azok szerinte Karácsony Gergely farokméretére kíváncsiak (>>ITT<<)

A saját – minden értelemben vett – jelentéktelenségét dühödt arroganciával kompenzáló Hont András undorító viselkedése már korábbi barátjának, és ATV-beli szereplőtársának, Puzsér Róbertnek is feltűnt.

Puzsér a napokban


“Hont András megvallja az Orbán-rendszert, és az Orbán-rendszer megvallja Hont Andrást”

címmel tett közzé egy videót a Youtube-csatornáján.

Ebben Puzsér idézi azt a korábban a Nyugati Fény által észrevett Hont-nyilatkozatot, amelyben a megmondómeber a fideszes Karc FM vendégeként teljesen nyíltan megvallja, hogy

a Fideszt támogatja az ellenzékkel szemben.

Az imádat egyébként kölcsönös: ugyanebben a fideszes rádióműsorban a korábbi fideszes vengédek egytől egyig Hont Andrást méltatták, ezek a nyilatkozatok is szerepelnek a Puzsér által készített montázsvideóban, amelyet alább tudsz megnézni.


NYF-kommentár: Örülünk neki, hogy (nem kis késéssel, de) végre Puzsér Róbert is elismeri, hogy igazunk volt, amikor évek óta Hont András fideszességére és gerinctelenségére igyekeztünk felhívni a gyanútlan közönség figyelmét.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top