Politika

Bréking: Szijjártóék pert vesztettek, vissza kell vonulniuk ebben az ügyben

nyugatifeny.hu

Jogerős ítélet született.

Jogerőre emelkedett az úgynevezett OPNI-perekben meghozott ítélet, amelyek során a Külügyminisztérium felperesként próbált meg kilakoltatni régi szolgálati lakásban élő korábbi egészségügyi dolgozókat a 2007-ig működő egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet területéről — számolt be róla a Mérce.

Budapesti II. és III. kerületi Bíróság az egyik ügyben korábban elutasította a magyar állam keresetét, valamint a felperest 225 000 forint perköltség megtérítésére kötelezte. Dr. Szepesházi Péter, az alperesek képviseletében eljáró ügyvéd most arról tájékoztatta a lapot, hogy

az első fokú ítélet jogerős, a végzés ellen fellebezésnek helye nincs.

Megjegyezték: ugyan a jelenlegi ügyben az alperes számára kedvező döntés született, azonban továbbra is több, volt egészségügyi dolgozót fenyeget a kilakoltatás.

Az OPNI területén lévő szolgálati lakások bérlői 2020 decembere óta néznek szembe a kilakoltatás lehetőségével. A kormány kilakoltatási szándékát azzal indokolta, hogy bentlakásos elitiskolát szeretnének építeni az elhagyatott területre, és ehhez kapcsolódóan további gigaberuházásokat hajtanának végre Lipótmezőn: az idevonatkozó, április 19-i rendelet szerint

  • kereskedelmi, iroda-,
  • szálláshely-,
  • sport- és közlekedési célú építmények

is helyet kaphatnak majd a II. kerületi területen, csak lakóépületek nem.

A gondokat csak tovább fokozza, hogy a lakók lassan két éve nem tudnak eleget tenni fizetési kötelezettségüknek, mert nem kapnak számlát sem a lakbérről, sem a közüzemi költségekről.


Ugyan a fent említett lakóépületek nem lennének akadályai az épületegyüttes felújításának, továbbá Szijjártó Péter külügyminiszter korábban ígéretet is tett arra, hogy

nem fogják kilakoltatni a Lipótmező területén lakókat.

Azonban a kormány ennek ellenére, miután 2022 áprilisában “kiemelt beruházássá” nyilvánította az OPNI területére vonatkozó terveket, 2022 júniusában újraindították a lakók elleni pereket.

Először két érintettnek kellett október 19-én bíróság elé állnia az ügyben, köztük egy több mint kilencven éves özvegynek is. A perben elsőfokon tavaly december elsején született ítélet, melyben a bíróság elutasította felpersek keresetét. A döntés szerint a dolgozók szolgálati jogviszonyának kezdetekor hatályos jogszabályok alapján az állam – vagy annak annak bármely képviselője – csak akkor rendelhetett volna el lakáskiürítést,

ha cserelakást ajánlanak fel, azonban ez nem történt meg.

A magyar államnak 15 napig kellett volna fellebbeznie a decemberi döntéssel szemben, ezt viszont nem tette meg, így az ítélet jogerős, az alpereseket pedig immár nem fenyegeti kilakoltatás.


Viszont még jelenleg is több, lezáratlan kilakoltatási per folyik az érintett egészségügyi dolgozókkal szemben, így egyáltalán nem biztos, hogy mindegyik esetben hasonlóan “kedvező” ítélet születik.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője decemberben még arról számolt be, hogy a Külügyminisztérium hajlandó lenne a tulajdonviszonyok rendezése után leülni tárgyalni az MSZP-s vezetésű II. kerülettel azért, hogy az OPNI területén levő társasházak kerüljenek önkormányzati tulajdonba. Tordai szerint “biztosan nem egy fejlesztési projekt részeként, hanem szolgálati lakásként fogják megőrizni, fejleszteni őket”.

(merce.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top