Egyéb

Felsültek Kordáék, nem fizetett a vevő, nem lettek milliárdosok, a villa megmaradt

hirzona.com

Meglepő információk jutottak el szerkesztőségünkhöz: mégis Korda Györgyék birtokában maradt a gyönyörű budai villájuk, ugyanis a korábban beharangozott vevők nem fizettek.

A házaspár készült a költözésre, sőt, Klárika akkor arról mesélt lapunknak, hogy a II. kerületben egy penthouse lesz az új otthonuk. Azt mondták, még karácsony előtt birtokba veszik új lakásukat, ám erre a mai napig nem került sor. Sőt, december végén rövid időre újra feltűnt egy hirdetés az interneten, amelyben 1,2 milliárd forintért hirdették megvételre a hotelt. A Korda házaspár a Mindenségit! című podcastműsorban öntött tiszta vizet a pohárba a villával kapcsolatban.

Az igazság az, hogy nem adtuk el, mert nem fizettek, mi pedig visszaléptünk. A hirdetést nem mi tettük fel, engedélyt se adtuk rá. Amint ezt megtudtuk, azonnal le is vetettük azt

– árulta el a műsorban a házaspár, akik lapunk megkeresésére nem akartak minderről bővebben nyilatkozni.


A Blikk azonban úgy tudja, Klárika és Gyuri bácsi nem tettek le arról, hogy értékesítsék a hotelt, ami jelenleg nem üzemel, illetve a foglalásra megadott telefonszám sem él.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top