Politika

Mi történt? Több száz tábornokot és tisztet menesztettek a Magyar Honvédségnél

thepost.hu

Vadai Ágnes szerint tömegével rúgják ki a honvéd vezérkar tagjait.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának csütörtök esti adásában Vadai Ágnes honvédelmi árnyékminiszter, volt honvédelmi államtitkár beszélt arról, hogy szerinte miért akar megszabadulni a Honvédelmi Minisztérium a 45 év feletti katonáktól.

“Információk alapján száz, de én úgy tudom, hogy már 170 tábornok és tiszt kapta meg azt a… volt vele az a beszélgetés, hogy

távoznia kell”

— mondta a műsorban Vadai Ágnes.

Mint korábban arról mi is beszámoltunk egy új kormányrendelet lehetővé tette, hogy a honvédelmi miniszter egyoldalú döntéssel, kéthavi felmentési idővel felmondhassa a szolgálati viszonyát azoknak a katonáknak, akik betöltötték 45. életévüket, és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonnyal rendelkeznek.


A politikus szerint “ez azt jelenti, hogy egy

NATO-mentesítés folyik jelen pillanatban a Magyar Honvédségnél,

hiszen a 45 éves tisztek és tábornokok nemzetközi tapasztalattal rendelkező, nyelveket beszélő és a NATO-ban szocializálódott katonák“.

Vadai azt mondta: az intézkedések célja az is, hogy

a politikai hűség legyen mostantól irányadó a Magyar Honvédségben.

A Telex arról írt, hogy az új jogszabály megjelenése után eljutottak hozzájuk olyan hírek, hogy a honvédelmi miniszter a rendelet által kapott jogával élve “nagytakarítást kezdett” a tisztek és főtisztek körében,

tömegesen menesztette a honvéd vezérkar tagjait, mentett fel tábornokokat, ezredeseket.

A lap információi szerint már szerda reggel állítólag legalább száz ezredes, tábornok kapta meg az egyoldalú felmondást, valamint

157 tábornoknak és ezredesnek mondtak fel azonnali hatállyal.

A lap az ügyben kérdésekkel fordult a Honvédelmi Minisztériumhoz.

Értesüléseik szerint a kormányrendelet egy, a tisztikar több mint száz tagját érintő elbocsátási hullámot készít elő.

A lap azt kérdezte a tárcától, hogy

meg tudják-e erősíteni a tervezett elbocsátásokat,
és ha igen, akkor pontosan hány embert érint az intézkedés,
és ők milyen rendfokozatban szolgának,
közülük hányan részesülnek majd a most bevezetett honvédelmi szolgálati juttatásban,
és az egyes döntéseket ki hozta meg.
A minisztériumtól azonban nem kaptak válaszokat, mint írták ha ezek megérkeznek, frissítik cikküket.


Videó:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top