Politika

Árnyékkormány: Az Orbán-kormány elvesztette az irányítást a gazdaság felett (+videó)

nyugatifeny.hu

Azért van drágulás, mert Orbánék vannak kormányon – közölte Bodnár Zoltán.

A KSH friss jelentése szerint az orbáni infláció januárban újabb rekordot döntött: a fogyasztói árindex 25,7 százalék, utoljára ennél magasabb árindexet 1996 februárjában mértek

– mondta Bodnár Zoltán, az árnyékkormány pénzügyminisztere a pénteken.

A polittikus felhívta a figyelmet, hogy a helyzet kifejezetten súlyos az élelmiszerek esetében, a tojás kivételével minden élelmiszer ára nőtt a decemberihez képest. Az Árnyékkormány szerint Orbán Viktor elvesztette az irányítást a magyar gazdaság felett.

“Az orbáni infláció és a rekordmagas élelmiszerárak oka valójában maga az Orbán-kormány, ezért a drágulás megfékezésének a kormány távozása az alapvető feltétele”

– fejtette ki.

A magyar maginfláció több mint ötszöröse az uniós átlagnak, a kormány tehát nem mond igazat, mikor a háborút és a szankciókat hibáztatja az áremelkedésért.

Az Árnyékkormány pontosan tudja, hogy mit kell tenni ezután: meg kell erősíteni a forintot, haza kell hozni az Orbán miatt felfüggesztett uniós pénzeket, valamint eurobevezetési céldátumot kell kitűzni.


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top