Politika

Döbbenetes dologról számoltak be az orvosok: Így próbálják rávenni őket az ügyeletre

nyugatifeny.hu

Sajátos módszer.

Magyar Orvosi Kamara (MOK) arról számolt be, hogy

elindult a nyomásgyakorlás,

néhány kolléga próbálja megfélemlíteni az orvosokat, hogy rábírja őket, írják alá az új ügyeleti szerződést.

Népszava értesülései szerint a nyomságyakorlás részeként elhangzott olyan is, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szerződést bonthat azokkal, akik nem vállalnak ügyeletet, és lista is készülhet róluk a belügyminiszter részére.

A lap idézi a Kunetz Zsombor által közzétett levelet, amelyben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal azt írta a háziorvosoknak, hogy a jogszabály szerint azok is kötelesek részt venni az ügyeleti ellátásban, akik nem írják alá a szerződést.

Az Orvosszakszervezet vezetője azonban ezt cáfolta, szerinte erre a jogszabályi keretek nem adnak lehetőséget. Megkérte az orvosokat, hogy ha ilyen nyomásgyakorlást észlelnek, rögtön jelezzék a szakszervezetnek vagy a Kamarának.


A MOK nyilatkozata szerint fegyelmi eljárást indítanak azon tagjaik ellen, akik ilyen eszközökkel élnek, ahogy az már egy esetben meg is történt.

(nepszava.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top