Belföld

Felfoghatatlan tragédia: a nyolcadikról vetette magát a mélybe az édesanya Nyíregyházán, az egyik gyermeke utána akart ugrani

Illusztráció: Ringier-archív

Sokként érte a helyieket, amikor megtudták, hogy múlt hét vasárnap egy háromgyermekes édesanya a mélybe vetette magát egy társasház nyolcadik emeletéről. A nyíregyházi tragédiáról a történtek óta újabb részletek derültek ki.

 

Ahogy arról a Blikk is beszámolt, a háromgyermeket édesanya Nyíregyházán, egy Ungvár utcai társasházról vetett véget az életének. A Kékvillogó bűnügyi portál úgy tudja, a nő életét egy biztonsági őr próbálta megmenteni a zuhanás után. Ő volt az, aki először figyelt fel az akkor keletkezett zajra és a sokkos állapotban lévő gyerekekre, akik kétségbeesve szólongatták az édesanyjukat. A férfi azt mondta, az asszony egyik gyermeke a lezuhant teste felett zokogott, a másik pedig utána akart ugrani az erkélyről.

 

A helyiek beszámolója szerint a szomszédok végig igyekeztek a borzalmas állapotba zuhant gyermekeket megnyugtatni. Eközben a biztonsági őr hívta a mentőket, a kiérkezésükig pedig a diszpécser utasításait követve próbálta megmenteni a többgyermekes anya életét  de már túl késő volt: olyan súlyos sérüléseket szenvedett el a zuhanástól, hogy nem élte túl a zuhanást.

szon.hu-nak nyilatkozott a biztonsági őr, aki azt mondta, épp kint volt a társasház épülete előtt, amikor valami különöset hallott.

 Ekkor hallottam egy hatalmas, tompa puffanást, olyan volt, mintha ledobtak volna valamelyik emeletről egy krumplis zsákot. A puffanást ezután nyöszörgés, illetve nem sokkal később gyereksírás követte, így közelebb mentem. Ekkor láttam, amint egy hasán fekvő női test fölé hajol egy gyerek, aki sír, de közben szólítgatja is az anyját… – mondta a biztonsági őr, Szabó Krisztián.


A másik gyerek az erkélyen volt, ahonnan az anyjuk a mélybe vetette magát.

Akkorra nyilvánvalóvá vált, hogy a nőnek el van törve az összes végtagja, és az arca is csupa vér volt. A nyolcadik emeleti erkélyen kint állt egy másik gyermek, szerintem az anyja után akart ugrani. Azonnal rászóltam, hogy menjen vissza a lakásba, hála istennek be is ment” – mesélte Krisztián, aki ezután hívta a 112-es segélyhívó számot, majd részletesen követte a mentősök utasításait, de sajnos a végzetes tragédiát innentől már nem lehetett elkerülni.

Krisztián egyébként elmondása alapján jól ismerhette az immár gyászoló családot.

– Ezalatt a nő egyik szomszédja lejött a gyerekért, természetesen ekkor már szinte az összes erkélyen kint álltak a lakók  mondta Krisztián. A biztonsági őr elmondta azt is mondta, a nőnek volt egy másik gyereke is, a férje pedig Németországban dolgozott, ott talált munkát.

„A család úgy egy hete költözött ide a 4. szám alá, egyszer-kétszer láttam csak őket, rendes családnak tűntek, fogalmam sincs, mi vezethetett ahhoz, az édesanya három gyermeke mellől levesse magát a mélybe. Azt is hallottam, hogy Kárpátaljáról menekültek Nyíregyházára, a nő tökéletesen beszélt magyarul” – mesélte tovább.

 

Kékvillogó úgy tudja, a gyerekek, a tragédia után Vásárosnaményba, a nagyszülőkhöz kerültek. A haláleset körülményeit a Nyíregyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, idegenkezűség gyanúja nem merült fel  írta a bűnügyi portál.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top