Egyéb

Lábfájdalom: ha ilyen fájdalmat érez, azonnal hívjon orvost!

egeszsegkalauz.hu

Előfordulhat, hogy a véralvadás során létrejövő vérrögök a vérerek mélyén alakulnak ki. Ez igen súlyos betegség, mely akár az életünket is veszélyeztetheti. Milyen tünetek utalnak vérrögökre?

A vérünk – ha mikroszkóp alatt vizsgáljuk – egyáltalán nem egységes, homogén “folyadék”, hanem különböző sejtek összessége. Ezek között találhatjuk többek között az oxigén szállításáért felelős vörösvérsejteket, az immunrendszerünkhöz tartozó fehérvérsejteket, valamint az úgynevezett vérlemezkéket, melyeknek a sebgyógyulásban van komoly szerepe.

Vérrögök kialakulása

A vérlemezkék képesek összetapadni, így alvadt vérrögöket létrehozni, így elzárják a vér útját és megelőzik, hogy túlságosan sok vért veszítsünk. A vérlemezkék általában akkor lépnek “működésbe”, amikor megsérülünk, például megvágjuk magunkat.

Előfordulhat azonban, hogy a vérlemezkék anélkül alkotnak vérrögöket a vérerek belsejében, hogy ezt sérülés indokolttá tenné. Ez igen veszélyes lehet, hiszen a vérrögök ebben az esetben a normális vérkeringést akadályozzák, sőt akár el is zárhatják a vér útját. Ha pedig a vér nem jut el a sejtekig, azok akár visszafordíthatatlanul károsodhatnak is. Még nagyobb veszélyt jelenthet az, ha a vérrögök “leválnak” a keletkezési helyükről, mert a testünket behálózó vérereken keresztül eljuthatnak az agyba, a szívbe vagy akár a tüdőbe is, ez pedig akár életveszélyes problémákat is előidézhet.

Mit okozhatnak a vérrögök?


A vérerekben kialakuló vérrögök – vagyis a mélyvénás trombózis – ritkán jár együtt látványos tünetekkel, de egy-két kisebb jele természetesen lehet annak, hogy a szervezetünkben vérrög alakult ki. Különösen azoknak érdemes ezekre figyelni, akiket jobban veszélyeztethet a trombózis. A fő rizikófaktorok közé tartozik a dohányzás, a túlsúly, a mozgásszegény életmód (különösen az, ha valaki sokat ül egy helyben, például egy hosszabb utazás során), de a fogamzásgátló tablettát szedőknél és a várandós hölgyeknél is könnyebben megjelenhetnek a vérrögök.

Vérrögök: vigyázzunk a lábunkra!

Mivel a mélyvénás trombózis a leggyakrabban a lábainkat érinti (de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy másutt nem alakulhatnak ki a vérrögök), a lábak duzzanata, dagadása az egyik első, árulkodó jel lehet. Különösen akkor kell erre ügyelni, ha a duzzanat csak az egyik lábat érinti, illetve ha a duzzanat mellé furcsa érzések is társulnak, például akkor, amikor felállunk vagy sétálni kezdünk. A lábdagadás mellett megtapasztalhatunk fájdalmat, az érintett terület érzékenységét is. Ezek a kellemetlen érzések általában az lábszárban, a vádlinál, illetve a comb középső részénél jelentkeznek. A fájdalom mozgás, gyaloglás esetén lehet a legintenzívebb, gyakran annyira, hogy az érintettnek meg is kell állnia. Ilyenkor, hosszabb-rövidebb ideig tartó pihenés után, enyhülhet a fájdalom, ám ha újra elindul a beteg, akkor újra megjelenik.

Szintén lehetséges tünete a vérrögöknek az érintett terület melegsége – vagyis érintésre a láb egy kisebb része melegebb, mint a környezete –, elszíneződése (kipirosodása vagy kékesen sápadttá válása), a bőr pedig ezen a területen kiszáradhat, viszkethet.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy javuljon a vérkeringésünk? Olvasson tovább!


Mivel a vérrögök miatt romlik a vérkeringés, ezért az érintett gyakrabban érezheti magát fáradtnak, kimerültnek. Különösen a lábait érezheti gyengének, mintha azok nem tudnák megtartani a test súlyát. Ezek a kellemetlen tünetek folyadékfogyasztás vagy pihenés után átmenetileg enyhülhetnek.

A vérrögök komoly bajt okozhatnak

Súlyosabb esetben, vagyis ha a vérrög már levált a kialakulási helyéről, tapasztalhatunk folyamatos, nem múló hőemelkedést, mellkasi fájdalmakat, köhögést, de légszomj, szédülés, szapora légzés és fokozott izzadás is jelentkezhet. Ha ezeket a tüneteket észleljük magukon, és a rizikócsoportba tartozunk (vagy a családunkban már volt trombózisos beteg), haladéktalanul forduljunk orvoshoz! Ezek a tünetek ugyanis arra is utalhatnak, hogy a vérrög eljutott a tüdőbe, és ott nemcsak a vérkeringést, de a légzést is akadályozhatja. Ez pedig rendkívül súlyos, életveszélyes állapot, mely azonnali orvosi beavatkozást igényel.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top