Politika

Videóval: Bekapcsolva maradt Orbánék EU-s biztosának mikrofonja, lehülyézte az EP-képviselőket

nyugatifeny.hu

A DK lemondásra szólította fel a kínos incidens után.

Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén szólalt fel Várhelyi Olivér, a beszédét követően azonban elfelejtette kikapcsolni a mikrofonját.

A magyar uniós biztos a beszédét követően lehülyézte az EP-képviselőket — hívta fel a figyelmet Rónai Sándor.

Hány hülye van még?

— kérdezte saját magától Várhelyi, azonban bizonyára nem számított rá, hogy ezt más is hallja.

Rónai a DK nevében

lemondásra szólította fel Várhelyit,

ha pedig nem mond le, akkor Ursula von der Leyent kérik meg rá, hogy bocsássa el pozíciójából. Hozzátette: az európai politikában nem szokás lehülyézni azt, akivel nem értenek egyet.

Rónai elmondta: pártja tájékoztatja az Európai Bizottságot az esetről.

Kikérjük magunknak, hogy bárki így viselkedjen az Európai Parlamentben

— jelentette ki.

Hozzátette: lehet, hogy a fideszesek számára természetes, hogy lehülyézik a velük egyet nem értőket, azonban a pártja ezt elfogadhatatlannak tartja.

Az EP-képviselő elvárja, hogy személyi következményei legyenek az esetnek, mert “nem akarjuk, hogy Európában ezt gondolják minden magyarról” — jelentette ki Rónai.

Videó:


(Demokratikus Koalíció/Facebook) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top