Rogán Antal minisztériuma tavaly összesen 44 milliárd forintot költött a kormánypropaganda gyártására és terjesztésére, amivel 2022-ben rekordösszegű megállapodást írtak alá ilyen munkákra – írja a 444, hozzátéve: a szerződések végeredménye a bombás plakátok áradata. Gyors fejszámolás: ez egy nap 120,5 millió, vagyis óránként 5 022 831 forintot jelent. Mire ezt a cikket végigolvassa (számoljunk két perccel) annyi idő alatt nagyjából 167 ezer tavaly forint ment el tavaly bombázós, brüsszelezős-szankciózós és pedofilozós óriásplakátokra.
Rogánék még év végén is kötöttek egy 11,8 milliárd forintos szerződést ezekre a munkákra. Az állam ezúttal is a 2018 óta monopolhelyzetben lévő Balásy Gyula-cégekkel, a New Land Mediával és a Lounge Designnal szerződött, ezeket a cégeket versenyeztetés nélkül választották ki: „az első pályázatokat leszámítva kizárólag ők adnak be ajánlatot, és verseny nélkül viszik a megbízást” – olvasható a cikkben.
A Közbeszerzési Értesítőben olyan közbeszerzésnek sincs nyoma, amely magyarázatot adna a Habony Árpád egykori felesége, Kaminsky Fanni cégével kötött szerződésre. A Triton Communications Kft.-vel tavaly szeptemberben 760 millió forintért állapodtak meg a „közösségimédia-megjelenésekhez kapcsolódó kommunikációs feladatok ellátása a Miniszterelnöki Kabinetiroda számára” témakörben, elvileg egyéves időtartamra.
Balásy két cégéhez egyébként nemcsak a Rogán-minisztérium propaganda-költései érkeznek. „A két cégen évente több száz milliárd forint folyik át. Rajtuk keresztül hirdethetnek az állami vállalatok, és náluk landolnak Rogánék megrendelései is a propaganda legyártására” – írja a 444, hozzátéve: hogyan pontosan mit és mennyiért gyártanak le a Balásy-cégekben az állami propagandából, arról nem jelenik meg részletes információ.
A múlt év végén egyébként a Telex is igényelte a propagandaminisztériumtól az állami reklámköltésekkel kapcsolatos adatokat, de kérdéseinkre nem érkezett válasz. A lapunk által már akkor vélelmezett állami hirdetési rekorddal és azzal, hogy mire mentek el az erre a propagandára szánt tízmilliárdok, ebben a cikkünkben foglalkoztunk bővebben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)