Több mint egy százalékponttal, 10 százalékról 8,85 százalékra csökken a babaváró hitel ügyleti kamatát meghatározó referenciamutató – hívja fel a figyelmet friss közleményében a Bank360.hu. Ez már a második hónap, amikor csökken a referenciakamat, ami
- jó hír lehet azoknak, akik még csak tervezik a hiteligénylést, és még tudnak várni néhány hetet, de
- rossz azoknak, akik decemberben már felvették a támogatott kölcsönt (esetleg azért, mert bizonytalan volt a folytatás).
Persze mindkét esetben csak akkor, ha a hiteligénylő esetleg elveszti a támogatást.
A babaváró hitel referenciakamata a januári folyósítások idején járt a csúcson, akkor 10,64 százalékos volt, míg 2019-ben végén alig 1 százalékon állt. Ha a vállalt gyerek megszületik öt éven belül, és a házaspár is együtt marad, akkor ez mindegy, hiszen a hitel kamatmentes marad. De ha valaki elveszíti a kamattámogatást, akkor nagy a különbség a büntetés összegében attól függően, hogy mikor vették fel a hitelt.
Az idén januárban igénylők a Bank360 számításai szerint azzal kalkulálhatnak, hogy ha öt éven belül nem születik gyerekük, akkor 6,6 millió forintnyi kamattámogatást kell majd visszafizetniük egy összegben, és a törlesztőjük is megugrik majd; pontos összeget még nem tudni, de a jelenlegi 45-46 ezer forint legalább duplájával számolhatnak. Akik mostanában terveznek szerződést kötni, és ezt ki tudják tolni márciusig, azoknak a támogatás elvesztése esetén 6,3 millió forint helyett mindössze 5,6 millió forintot kellene egy összegben visszafizetniük.
A támogatástól pedig könnyen eleshet a házaspár, ha valami mégsem a terveiknek megfelelően alakult: mivel a babaváró támogatás célja a gyermekvállalás ösztönzése, ha a vállalt gyermek a futamidő első öt évében mégsem születik meg, akkor büntetőkamatot kell fizetni. Vagyis az öt év letelte után vissza kell fizetni az addigi kamattámogatást, illetve a futamidő hátralévő részében is büntetőkamattal terhelve kell törleszteni.
Azok a párok is elveszítik a kamattámogatást, akik elválnak. Igaz, ha közben született gyerekük, akkor nem kell a már megkapott támogatást visszafizetni, csak a hátralévő futamidőre bukják a kamatkedvezményt, és fizethetik a magasabb, akár 100 ezer forint fölé emelkedő törlesztőket.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)