A 27 százalékos nyugdíjasinfláció nemcsak a januári, 15 százalékos emelést, hanem a plusz egy havi juttatást is felemésztette már.
Az infláció már elvitte a januári nyugdíjemelést, sőt, a 13. havi ellátást is – mondta a Népszavának a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) elnöke. Juhász László ugyanakkor hozzátette: az évközi emelést sürgető, április 17-én küldött, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszternek postázott, de a kormánynak címzett levelére eddig nem érkezett válasz.
A NYUSZET szerint sürgősen minimum öt százalékos, visszamenőleges, évközi nyugdíjemelésre van szükség ahhoz, hogy legalább a vásárlóértékét megőrizze az ellátás. A kormány erre az évre 15 százalékos inflációval számolt, ehhez igazította a januári, kötelező emelést is, ezzel szemben a valós infláció 18-20 százalék körül lesz az év egészében.
Juhász László felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyugdíjas infláció magasabb, mint az átlagos, hiszen az idősek, főleg az alacsony nyugdíjból élők, pénzük nagyobb részét a bőven az átlagos infláció fölött emelkedő élelmiszerekre, gyógyszerekre költik. Így jön ki, hogy a nyugdíjas infláció átlagosan 27 százalék körül volt az év első három hónapjában. Ez pedig magasan a januári 15 százalékos nyugdíjemelés fölött van, hiszen majdnem a duplája, és az egyenlítésre a 13. havi nyugdíj sem volt képes – mondta.
Körülbelül 300 ezer idősnek 100 ezer-, míg 600 ezer nyugdíjasnak 130 ezer forint alatt van a havi pénze.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)