Politika

Méretes hátraarc: Most ismerte be Varga Mihály, mekkora gáz van

Varga Mihály pénzügyminiszter ismertette a költségvetési hiánycélt erre az évre.


Mint írtuk, hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által szervezett „Gazdasági Évnyitó 2024” című fórumon Orbán Viktor mellett többek között Varga Mihály is beszédet mond.

A pénzügyminiszter a rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a 2023-as GDP-vel nehéz büszkélkedni, de szerinte „a nehezén túl vagyunk”.


Mint mondta, a költségvetési hiánycél idén 4,5 százalék, jövőre 3,7 százalék, 2026-ban pedig 2,9 százalék lesz. Ezzel a tárcavezető hivatalosan elismerte, hogy

az idei, eredeti, 2,9 százalékos hiánycélt nem tudja teljesíteni a kormány

– mutatott rá a Portfolio.

Miről beszélt Varga Mihály?

A pénzügyminiszter a fórumon többek között a magyar állam finanszírozásáról is szót ejtett. Megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban csökkentek a magyar államkötvények hozamai.


Emellett beszélt az eNyugta 2025-ös bevezetéséről, az eMAP-ról, valamint az eÁfa-rendszerről is. Az eMAP nyomán a vállalkozások mentesülhetnek a foglalkoztatással összefüggő bevallások terhétől. Az eÁfa Varga elmondása szerint 20 százalékkal kevesebb adminisztrációs költséget jelent a cégeknek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top