Politika

Kocsis Éva a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd közös polgármesterjelöltje Szigetszentmiklóson (+videó)

Kocsis Éva a DK, az MSZP, az LMP és Párbeszéd közös polgármesterjelöltje Szigetszentmiklóson.


Demokratikus Koalíció

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese szólalt meg elsőként Nagy János jelenlegi polgármester kihívójáról. Mint mondta, a város rengeteg kihívással néz szembe, és változásra van szükség.

Kocsis Éva szaktudásával, helyismeretével, megfelelő erővel, határozottsággal, elszántsággal és tisztességgel jobbá tenné a szigetszentmiklósiak életét. Arató, hozzátette, hogy a Momentum sem a közös jelölt támogatására, sem az előválasztásra nem bólintott rá.


A DK ugyanakkor kezdeményezi, hogy Szigetszentmiklóson legyen előválasztás.

„Egy olyan valódi ellenzéki jelölt legyen, Kocsis Éva, aki képes leváltani a mostani városvezetést, hogy kisöpörje a városházáról a fideszes korrupciót, hogy átláthatóvá tegye a város gazdálkodását, és hogy valóban érdemi változást hozzon Szigetszentmiklós életébe”

– hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció politikusa.

LMP

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke úgy fogalmazott, hogy bár Kocsis Éva közgazdász, számára nemcsak a város gazdasági erősödése a fontos, hanem

az egészséges környezet megteremtése is.

Mint kiemelte, a közös jelölt kiáll amellett, hogy a lakosokkal együtt hozzon nagy döntéseket, és fontos számára, hogy környezetszennyező beruházások ne érkezhessenek. A politikus példaként említette a Tesco logisztikai központjának megvalósítását, amely hozzájárul a légszennyezettség növekedéséhez. Emellett az akkumulátorhulladék-feldolgozó működése is zavarja a helyiek életét – jegyezte meg.

Párbeszéd-ZÖLDEK

Szabó Tímea elmondta: a Párbeszéd-ZÖLDEK jó szívvel támogatja Kocsis Évát. A választók joggal igénylik, hogy szociális érzékeny, a gyermekek jövőjét szem előtt tartó, kompromisszumkész, megoldáskereső nők kerüljenek fontos döntéshozatali pozíciókba – fogalmazott.


Kocsis Éva az elmúlt években többször is bebizonyította, hogy független, az emberkért harcoló, őszinte ember, Szigetszentmiklósnak pedig ilyen erős nőkre van szüksége – mutatott rá Szabó Tímea.

MSZP

Korózs Lajos az MSZP-től úgy nyilatkozott, hogy egy reneszánsz nő áll előttük: sokoldalúan képzett, művelt, intelligens ember, aki bebizonyította a politikai pályára való rátermettségét.

Az MSZP korábban is hangsúlyozta, hogy a közös indulás a siker egyik záloga. Itt az ideje a tiszta beszédnek: a jelenlegi polgármester elárulta korábbi közösségét, lepaktált a fideszesekkel. Ilyen politikusokra nincs szüksége Magyarországnak – szögezte le a politikus.

Bemutatkozott Kocsis Éva

Kocsis Éva köszönetet mondott a támogatásért. Hozzáfűzte, nem azért akar polgármester lenni, hogy Nagy Jánoson revansot vegyen. Mint hangsúlyozta, célja, hogy a Nagy által képviselt

politikai tisztességtelenséget kiszorítsa Szigetszentmiklósról.

Itt nem lesz mutyizás, sem súlyos szakmaiatlanság – mutatott rá Kocsis Éva, megjegyezve, hogy a város egyes részein méltatlan körülmények között élnek az emberek, ezt pedig orvosolni kell.

Arról is szót ejtett, hogy a város közlekedésével is akadnak problémák. Mint mondta, visszakapcsolná az agglomerációs vérkeringésbe a települést. Hozzáfűzte, várják az együttműködésbe a Momentumot, nyitottak a közös munkára.


(Demokratikus Koalíció/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top