Politika

Súlyos botrány: Orbán Viktor döntött egy ped0fil bűnöző előléptetéséről

Előkerült a bizonyíték.


Érdekes nyomra bukkant a Magyar Hang a ped0fil bűncselekményekkel gyanúsított szigetszentmiklósi S. Tiborral kapcsolatban. Felidézték, a közelmúltban az egész országot bejárta a hír, hogy a 63 éves férfi hátrányos helyzetű kiskorú fiúkat hálózott be, akiknek pénzt vagy ajándékokat ígért a sze*uális együttlétért cserébe.

S. Tibor korábban rendőrként dolgozott


A botrányt csak fokozta, hogy S. Tibor az állami „ped0filnyilvántartás” adatai szerint 2007-ben és 2011-ben már számos hasonló jellegű bűncselekményt követett el, ugyanis

a kétezres évek előtt 20 évig dolgozott rendőrként (!) a városban,

valamint a kezdetek óta tevékenyen részt vett a helyi kézilabda-sportkör szervezésében, így hosszú éveken keresztül ő foglalkozott a 11-12 éves gyerekekkel.

S., azaz Somogyvári Tibor a rendőrség pedofil-adatbázisában

Itt a bizonyíték

A botrányos szigetszentmiklósi eset vizsgálata során pedig újabb megdöbbentő részletek derültek ki. A Google keresőjét használva egy régebbi Magyar Közlöny-számra találtak, amely

felsorolta a 2002 májusában kinevezett „központi tisztek” névsorát.

Magyar Közlöny 2002 május / Forrás: Magyar Hang


A kinevezettek között pedig S. Tibor neve is szerepelt. Azt írták, a 150 fős központi tisztikart még 2002-ben, nem sokkal leváltása előtt állította fel az Orbán-kormány. Emlékeztettek, az akkor még a Fidesz és az MDF kormánykoalíciója azzal indokolta az új hivatalnoki réteg felállítását, hogy „a kormányváltások idejére is biztosítani szeretnék a közigazgatás működését”.

Jelezték, a központi tiszteket a rendvédelem elitjeként tartották számon: tagjaik a rendőrségtől és a polgári titkosszolgálatoktól is érkeztek, pályázati úton kerültek be a kormányzati tisztikarba. Eleinte még csak főtiszteket vártak ide, majd az alacsony jelentkezési létszám miatt később már alacsonyabb rendfokozattal is lehetett jelentkezni a 150 fős csoportba – ismertették.

De ki nevezte ki a tiszteket?

A központi tisztek kinevezését maga Orbán Viktor írta alá, a tiszteknek pedig rendkívül magas fizetés is járt: a kiválasztott tisztek az akkori rendőri illetményalap 13-szorosát kapták, amely az Origo korabeli cikke szerint egy átlagos tiszt esetében is megközelítette a havi félmilliós fizetést. Hozzátették, ezt öt éven keresztül akkor is kapták, ha a kormány éppen nem tartott igényt „szolgálataikra”.

A lap által megtalált közlöny szerint 2002. május 14-én

Orbán Viktor a rendőrségi állományból érkező S. Tibort is központi tisztnek nevezte ki.

Megjegyezték, a rendőrt pontosan úgy hívják, mint a többszörösen elítélt ped0fil bűnözőt, aki ebben az időszakban az információink szerint a szigetszentmiklósi kapitányságon dolgozott vizsgálati tisztként.


A Magyar Nemzet 2007-es cikke szerint S. Tibor ellen 2002-ben érkezett az első feljelentés: a férfit egy volt állami gondozott vádolta megrontással, és azt állította, S. Tibor a kilencvenes évek közepén zaklatta őt. A férfi bűnössége ekkor még nem volt bizonyítható, de

a kapitányság vezetője előrehozott nyugdíjba küldte a pszichológiai vizsgálaton is megbukó rendőrt.

Nem cáfolták az információkat

A lap megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság az információs önrendelkezési jogra való hivatkozással nem válaszolt a névazonosságra vonatkozó kérdésekre. A rendőrség azt közölte: a felvetést sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudják.

Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium szintén megtagadta a válaszadást „a személyiségi jogok védelmére” hivatkozva, ugyanakkor hozzátették: a központi tiszti cím adományozásának egyik alapfeltétele volt a büntetlen előélet. Az információk szerint viszont S. Tibor 2002-ben még nem volt büntetett előéletű.


Megjegyezték: amennyiben valóban ugyanarról a volt rendőrről van szó, az rengeteg további kérdést is felvet, és kínosan érintheti a kegyelmi botrány miatt megrendülő Fideszt. Emlékeztettek arra is, hogy Orbán hónapokkal később már az önkormányzati választásokra készülve 2002-ben Bicskén kampányolt V. János, a helyi gyermekotthon igazgatója mellett, akit 2019-ben

nyolc év fegyházra ítéltek, az otthonban lakó gyerekek ellen elkövetett ped0fil bűncselekmények miatt.

(Nyugati Fény) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top