Politika

Videóval: Pofátlan válaszokat adtak a fővárosi fideszesek, hogy miért tüntették ki a ped0fil igazgatót

Végül Szentkirályi Alexandra adta át a kitüntetést a ped0fil igazgatónak.


Bogos Csaba újságíró fővárosi fideszes politikusokat kérdezett a Novák Katalin bukását is kiváltó kegyelmi ügyről. Mint ismert, a bicskei ped0fil igazgató KDNP-s előterjesztésre kapott fővárosi kitüntetést, így pedig tudniuk kellett azt is, hogy zaklatás miatt panaszt tettek ellene.

V. Jánost 2015-ben tüntették ki


V. János, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója még 2015-ben úgy kapott Bárczy István-díjat a fővárosi vezetéstől, hogy ott tudniuk kellett arról, hogy súlyos gyanúk merültek fel vele szemben. Az igazgatót ugyanis már 2011-ben bepanaszolták a fővárosi önkormányzatnál zaklatás miatt. Az ügyben ekkor indult el az első rendőrségi nyomozás Csomós Miklós főpolgármester-helyettes bejelentése nyomán.

Bogos hangsúlyozta, erről a kitüntetés adományozóinak is tudniuk kellett,

a később nyolc év fegyházra ítélt V. János mégis megkapta a kitüntetést.

A díjat Szentkirályi Alexandra adta át

V. János a 2011-es panasz ellenére négy évvel később megkapta a kitüntetést. A Telex birtokába került felterjesztésben Bagdy Gábor volt KDNP-s főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: V. János igazgató

„úttörő szerepet vállalt az állami gondoskodásban élők egyéni, személyre szabott megsegítésében”.

Mint arról mi is beszámoltunk, a Bárczy István-díjat végül Szentkirályi Alexandra jelenlegi kormányszóvivő adta át V. Jánosnak.

Megszólalt Bagdy Gábor


Bogos Csaba videójában megszólal maga Bagdy Gábor is, akit az újságíró arról kérdezett, nem lenne-e helyénvaló mégis politikai felelősséget vállalni az ügyben.

„Erre a helyes válasz az, hogy

én mindenért vállalom a felelősséget, amit helytelenül tettem”

– jelentette ki Bagdy Gábor a ped0fil igazgatónak adott kitüntetéssel kapcsolatban, aki azért sem volt készségesebb a válaszadásban, mert szemmel láthatóan lekötötték figyelmét a büfé által kínált virslik és sütemények.

Az ügyben még kérdezték (volna) többek között Wintermantel Zsoltot, Újpest fideszes polgármesterét, Kovács Pétert, XVI. kerületi polgármestert, ám a fideszes prominensek nem válaszoltak, zavarodottan menekültek el a kérdések elől.


Videó:

(Bogos Csaba/Youtube) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top