Politika

A DK bírósághoz fordul a bicskei ped0filsegítő kegyelmi dokumentumainak megismeréséért

Az Igazságügyi Minisztérium megtagadta a DK közérdekű adatigénylését.


Az Igazságügyi Minisztérium megtagadta a Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylését Kónya Endre kegyelmi ügyében – osztotta meg Sebián-Petrovszki László csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A DK bírósághoz fordul a bicskei ped0filsegítő kegyelmi dokumentumainak megismeréséért – közölte a párt országgyűlési képviselője.

Mint kifejtette, az Orbán-kormány arra hivatkozva tagadta meg az adatok kiadását, hogy ez veszélyeztetné az igazságügyi tárca„hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes (sic!) ellátását”.


Csakhogy éppen Balog Zoltán református püspök, Orbán volt lelkésze és minisztere vallotta be, hogy kívülről, személyesen befolyásolta a bicskei ped0fil igazgató bűntársa, Kónya Endre kegyelmi ügyét – mutatott rá Sebián-Petrovszki.

A Demokratikus Koalíció szerint az orbáni ped0filhálózat azért titkolja a magyarok előtt a bicskei ped0filsegítő elnöki kegyelmének kormánydokumentumait, nehogy kiderüljön: Varga Judit volt igazságügyi miniszter Orbán Viktor utasítására jegyezte ellen a bukott köztársasági elnök, Novák Katalin kegyelmi határozatát K. Endre ügyében. ​​​​​​

Éppen így működik az orbáni ped0filhálózat

– hangsúlyozta az Igazságügyi Bizottság alelnöke.

Orbán ped0filokat tüntet ki, ped0filsegítőket enged szabadon, azután eltussolja az igazságot a magyarok elől – fejtette ki.

„Mi, DK-sok véget akarunk vetni ennek!


Ki akarjuk söpörni az orbáni ped0filhálózatot,

nem fogjuk hagyni, hogy az orbáni ped0filhálózat kimosdassa a felelősség alól Orbán Viktort és kormányát!”

– szögezte le Sebián-Petrovszki László.

(Demokratikus Koalíció/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top