Politika

Nincs vége a botrányoknak: Most Szijjártó Péter körül forrt fel a levegő

Szijjártó Péter világsztároknak kijáró járművel utazik


Szijjártó Péter 2020 óta többször is igénybe vette az Országos Rendőr-főkapitányság flottájába tartozó helikoptereket. Kiderült, hányszor használta azokat.

Külgazdasági és Külügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság közérdekű adatigénylésre árulta el, hogy a miniszter összesen kilenc alkalommal használta a rendőrségi helikoptereket. A portál számításai szerint


ez 12 millió forintjába került az adófizetőknek.

Szijjártó Péter drága útjai a határra

2020. április 24-én, a koronavírus-járvány első hulláma idején Letenyére, a horvát határra is helikopterrel utazott – írj a hvg.hu.

Nem sokkal később, 2020. május 25-én Röszkére, majd három nappal azután Rédicsre is rendőrségi helikopterrel ment. Röszkén a szerb–magyar határátkelők nyitását jelentette be, Rédicsen pedig azt, hogy a magyar és a szlovén állampolgároknak szabad az átjárás a két ország közös határátkelőin.

Egy hónap sem telt el, amikor 2020. július 14-én a Tolnát és Szekszárdot is érintő látogatására is helikopterrel utazott a külügyminiszter. Őcsényben szállt le vele a gép, ott autóba ült, amely mindkét városba elvitte. Annak idején Hadházy Ákos független parlamenti képviselő számolt be az esetről.

Még azon a nyáron, 2020. július 28-án egy sütő- és édesipari termékeket gyártó céget (sic!) látogatott meg rendőrségi helikopterrel Baján. A vállalatnak az állam 282 millió forint támogatást adott.


2020. szeptember 4-én Nagykerekibe és Berettyóújfalura repült. Az előbbi településen egy gyárat, utóbbin az M4-es autópálya egy új szakaszát adta át.

Pár héttel később, szeptember 23-án az ukrán határra, Záhonyba és Beregsurányba látogatott el. 2021. április 28-án Békéscsabára indult.

Három év szünet után idén januárig beérte a kormányzati repülőkkel és a szolgálati autójával. Ekkor azonban újra rendőrségi helikopterrel utazott az ukrán határig, majd kocsival folytatta az utat Ungvárig, ahol Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyalt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top