Politika

Baj van? Köddé vált műtétje után Gulyás Gergely, az Orbán-kormány titkolózik a miniszterről

Máris megtalálták Gulyás Gergely helyettesét.


Megírtuk, hogy február végén váratlanul kórházba került Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, meg kellett műteni. A miniszter állapotára vonatkozó információkat korábban a Miniszterelnökség is megerősítette közleményében.

Megvan Gulyás helyettese

Ugyanakkor

a kormányzat semmilyen részletet nem közölt a miniszter állapotáról.

A hvg.hu információi szerint Gulyás a Honvédkórházban kapott állami vezetőknek járó kiemelt egészségügyi ellátást.

Megjegyezték, ugyan még hivatalába nem tért vissza, de néhány dokumentumot már aláírt a miniszter. Gulyás Gergelyt a parlamentben és a kormányülésen Panyi Miklós államtitkár fogja majd helyettesíteni – közölte a Miniszterelnökség.

A kormányzat hallgat, Gulyásnak nyoma veszett

Gulyás Gergely betegségéről, a műtét jellegéről vagy a rehabilitáció hosszáról a kormányzat semmilyen részletet a nem árult el. Azt sem lehet tudni, hogy a miniszter felépülése érinti-e a Gulyás Gergely által tartott kormányinfókat.


A lap február 27-én kérdéseket küldött a Miniszterelnökségnek, ám választ nem kaptak. Február 29-én szintén érdeklődtek a miniszteren elvégzett műtétről, valamint arról, hogy hol operálták Gulyás Gergelyt, de

sem a tárca, sem pedig a Kormányzati Tájékoztatási Központ nem adott tájékoztatást az ügyben.

Jelezték, Gulyás Gergely közösségi felületei – Facebook-oldala és Instagram-profilja – február 25-e óta nem frissültek, hivatalos programja nem volt, és a február 26-i parlamenti ülésen, a február 28-i kormányülésen, valamint a március 5-i nagyköveti értekezleten is Panyi Miklós államtitkár helyettesítette a minisztert.

Azt írták, a személyiségi és betegjogok tiszteletben tartása miatt a hvg.hu-hoz Gulyás műtétjéről eljutott, kormányzati részről meg nem erősített híreket nem részletezik, de értesüléseik szerint Gulyást a Honvédkórházban műtötték, és ott is ápolták, ahol az állami vezetőknek járó kiemelt egészségügyi ellátásban részesült.


Az állami vezetőnek számító miniszterek ugyanis a vonatkozó kormányrendelet szerint két helyszínen vehetik igénybe a nekik járó „kiemelt egészségügyi ellátást”. Az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórházban, illetve az Észak-budai Szent János Centrumkórházban.

A „kiemelt kórházi ellátás”-ról

Emlékeztettek, a miniszternél magasabb kormányzati szereplőknek és közjogi méltóságoknak, illetve az államtitkároknak és a politikai igazgatónak is járó kiemelt egészségügyi ellátás a 2010 előtti ciklusban megszűnt, viszont Orbán Viktor kormánya 2011-ben visszaállította, majd 2018-ban

ellenzéki javaslatra nem volt hajlandó lemondani a Fidesz–KDNP az állami vezetők kiemelt kórházi ellátásáról.

Felhívták rá a figyelmet, hogy ugyan Gulyás néhány papírt már aláírt, például a március 5-i Magyar Közlöny szerint február 28-án ellenjegyezte Kövér László két határozatát is, és maga is kiadott egy rendeletet, viszont hivatalos közlés hiányában nem lehet tudni, hogy Gulyás már otthonában lábadozik-e, meddig tart a „rehabilitációja”, illetve hogy mikor veheti majd fel újra a munkáját.

Az állami vezetőknek járó kiemelt egészségügyi ellátásról a Blikk azt írta: tévés, klímás, fürdőszobás, széffel felszerelt, „kiemelt komfortfokozatú”, golyóálló üvegű szobákról van szó, a legmagasabb közjogi méltóságok esetében az őröknek külön szolgálati helyiséggel.


Orbánék tavaly tavasszal újabb személyi kört vontak be a Honvédkórházban elérhető egészségügyi szolgáltatást igénybe vevők közé. Akkor arról döntöttek, hogy a Nemzet Sportolója és a Nemzet Színésze cím birtokosai is élhetnek majd a kiváltságosokat megillető kiemelt egészségügyi ellátás lehetőségével.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top