Politika

Elrúgta a pöttyöst Orbán embere: Kőkemény üzenetet kapott a legfőbb ügyész Magyar Pétertől

Magyar Péter beleszállt Polt Péterbe.


Magyar Péter csütörtökön új bejegyzéssel jelentkezett. A NER-rel szembeforduló üzletember nem kevesebbet követelt: a legfőbb ügyészt, Polt Pétert szólította fel távozásra. Mindezt azok után, hogy beidézték egy ügyben, majd az ügyész személyesen is megjelent a lakásán. Amikor nem találták otthon, telefonon is felhívták.

Rendre beszámolunk Magyar Péter aktuális írásairól. A kormányzati körökből kiugrott üzletember Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje. A politikus lemondása óta úgy döntött, nem marad csendben. A jogász arról nyilatkozott: nem hajlandó eltűrni, hogy a valódi felelősök nők szoknyái mögé bújjanak.


Magyar Péter bejegyzését változtatás nélkül közöljük az alábbiakban:

„Polt Péter legfőbb ügyész haladéktalanul távozzon hivatalából!

Tegnap felhívott a Központi Nyomozó Ügyészség egyik ügyésze és jelezte, hogy meg kívánnak hallgatni (egyelőre tanúként) egy korrupciós bűncselekmény kapcsán, feljelentés elmulasztása miatt.

Elmondta, hogy múlt hét végén adták postára az idézést a mai napra és mivel úgy látják, hogy még nem vettem át a postai küldeményüket (3 nap után…). Ezért tegnap már személyesen küldtek ki egy ügyészt, hogy kézbesítse számomra az idézést, de sajnos nem találtak otthon.

Mikor

rákérdeztem, hogy mire ez a nagy sietség

és jellemző-e, hogy egy nyomozás során olyan időpontra küldenek ki idézést, hogy szinte esély se legyen a normál kézbesítési szabályok szerint átvenni azt.

Valamint hogy más ügyben is szoktak-e az idézés postára adását követően három munkanappal ügyészt küldeni a tanúként idézni kívánt állampolgár házához, nem kaptam megnyugtató választ.

Innen is üzenem Polt Péter legfőbb ügyésznek (volt Fidesz tagnak), hogy legalább a látszatra ügyeljen.

Továbbá felszólítom, hogy azonnali hatállyal távozzon hivatalából, de mielőtt ezt megtenné, mentse fel azon ügyészeket, akik a Völner–Schadl (és mások?) ügyében a nyomozást vezették.”


(Magyar Péter / Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top