Politika

Még nyáron is baj lenne, ha az történne a Balatonnal, mint most

A Balaton vizével foglalkozó szakemberek napról napra megdöbbentő adatokat szolgáltatnak.


Mi folyik a Balatonnál? A legfrissebb hírek szerint van egy kis baj a vízzel. Sőt, a siófoki mércén már tartósan több mint 15 centivel mérnek többet a 110 centiméteres kívánatos szintnél.

Ráadásul most már nem is kevéssel haladja meg azt a magasságot, ami a vízügyi szakemberek szerint kívánatos lenne. Egy hete ugyanis 125 centis a Balaton vízszintje. A magyar tenger vizét december vége óta óvatosan engedik. Ennek ellenére idén volt már olyan időszak, amikor nőtt a vízszint.


Legutóbb arról is írtunk a Mosthir.hu oldalon Németh Lajost idézve a Mokkából, hogy az erős szél gyakran félelmetes jelenséget produkál. Szó szerint felborítja a tavat.

Mi ezzel a baj igazából? Azért érdekes, mert a téli szabályozási szint 110 centi. Pont azért, mert ilyenkor a jég károkat okozhat a parti védművekben vagy komolyan megbillenhet a tó. Erre is volt példa már az idén.

És itt még nincs vége a dolognak, mivel nyáron is baj lenne, ha azt művelné a Balaton, mint most. Azokban a hónapokban a szabályozási szint 120 centi, a fenti adatokból pedig egyértelmű, hogy még ezt is bőven meghaladja jelenleg a vízszint – írja az Infostart.

De ha már a nyárnál tartunk, hamarosan Molnár László meteorológus készít egy cikket arról, hogy az El Nino jelenség miatt milyen meleg évszakra számíthatunk 2024-ben. Figyeljétek az Időjárás rovatunkat!

A Balatonra visszatérve, Nőnap alkalmából készített egy felmérést a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A női utazási szokásokkal kapcsolatban azt írták, hogy az országos átlagál több volt a női látogatók aránya Sopron-Fertő (49 százalék), Mátra-Bükk (49 százalék) és a Balaton (48 százalék) térségében.


A belföldi női turisták legnagyobb számban Budapestről, Pest vármegyéből, Győr-Moson-Sopronból és Borsod-Abaúj-Zemplénből indultak útnak, és többségük Balaton, Mátra-Bükk, valamint Budapest környéke térségek felé vették az irányt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top