Politika

Döbbenet: Felmentette az újbudai rendőrgyilk0st a bíróság, nem megy börtönbe az ámokfutó

Kényszergyógykezelésre megy a bíróság ítélete szerint az újbudai rendőrgyilkos, Sz. Szilárd.


Tavaly januárban egy 29 éves rendőr vesztette életét Újbudán, miután egy ámokfutó késsel támadt a hatóság embereire. Baumann Péter a kórházban belehalt a sérüléseibe, később hősi halottá nyilvánították.

A tettes tagadta az általa elkövetett bűnöket, rövidesen az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) került.


Ügye idén januárban a bíróság elé került, amely azt a pszichiátert is meghallgatta, aki közvetlenül az IMEI-be kerülése után vizsgálta meg őt. A szakértő szerint a férfi nehezen kezelte az indulatait, személyiségzavarral küzdött, sőt, a falat ütve jelezte, hogy nem akar válaszolni a neki feltett kérdésekre.

Mit művel a rendőrgyilkos?

A tárgyalóteremben az Sz. Szilárdot kezelő orvosok részletezték, hogy a férfi gyógyszeradagját állapotjavulás miatt csökkenteni kezdték, ám egyes készítményeket újra fel kellett írni neki, mert a bírósági tárgyalások indulatossá tették őt.

A pszichológusa szerint Sz. Szilárd március vége, április eleje óta

„elkezdte megkérdőjelezni a téveszmetöredékeit”,

azaz az olyan paranoid jelenségeket, amelyek a gyilk0ssághoz vezethettek.


Az elkövető az információk szerint nem értette, hogy ha a szakemberek szerint a bűncselekmény idején nem volt beszámítható állapotban, akkor most, amikor szerinte rendben van, miért nincs szabadlábon. Erről a pszichológusa számolt be a bíróságon.

Döbbenetesen döntött a bíróság az újbudai rendőrgyilkos ügyében

A bíróság pénteken felmentette Sz. Szilárdot az emberö*ési kísérlet vádja alól – írta a hvg.hu. Az értesülések szerint a férfi hosszú beszédet mondott a tárgyalóteremben még azelőtt, hogy az utolsó szó jogán felszólalt volna.

Mondandója összefüggéstelen volt, ám annyi kirajzolódott belőle, hogy Sz. Szilárd hiteltelennek tartja a tanúvallomásokat, sőt, szerinte az ügyészség nem végzett tényfeltáró nyomozói munkát.

Beszéde során a TV2 róla szóló riportját is kritizálta, miközben mondandója szinte már kiabálásba csapott át. Többször olyan eseményeket emlegetett fel, amelyek nem kapcsolódnak a bűnesethez. Még arról is szót ejtett, hogy egyszer egy vödör gumicukrot vitt a XI. kerületi Rendőrkapitányság munkatársainak.

Állítása szerint az ellene intézkedő rendőrök nem adtak le figyelmeztető lövést, a két túlélőt „jól kommunikáló cinkosoknak” nevezte.

„Ez nem nyomozás, hanem karaktergyilkosság, ami folyik”

– fogalmazott, megjegyezve, vitatja, hogy bűncselekményt követett volna el. Elmondása szerint veszélyben érezte a felette lakó nőt, neki akart segíteni.

Az utolsó szó jogán ezt mondta

„A mai napig nem volt semmi gond velem. Ezenkívül őszintén sajnálom a történteket. Belekényszerítettek a helyzetbe. Baleset volt, ami történt. Menekülni akartam. Őszintén sajnálom Baumann Pétert, láttam a tévében a családját, amikor riportot adtak róla. Nem tudom, hogy ő cinkosa volt-e a Kállaynak és a Dobosnak”.


Prancz Balázs ügyész szerint a rendőri intézkedés szakszerű volt, és éppen Sz. Szilárd volt az, aki indokolatlan ellenállást tanúsított. Mint rámutatott, a férfi esetében fennáll a bűnismétlés veszélye,

több szakértő szerint is szükség van a kényszergyógykezelésére.

Az áldozat ügyvédje arra kérte a bírót, hogy rendeljen ki új elmeorvosi szakértőt, szerinte ugyanis a bűncselekmény nem Sz. Szilárd kórós elmeállapotának, hanem a személyiségszerkezetének tudható be.

A másik két érintett jogi képviselője is felszólalt a tárgyalóteremben. A rendőrök szerint Sz. Szilárd beszámítható volt a bűntény elkövetésekor. Az ügyvédek azért érveltek a börtön mellett, mert kényszergyógykezelés esetén a férfi állapotát félévente felülvizsgálják, és akár szabadon is engedhetik.

A bíró mindezek ellenére nem tartja szükségesnek új igazságügyi szakértő kirendelését.


(Kiemelt képünk illusztráció)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top