Demográfiai válság alakult ki a tó körül.
Navracsics Tibor aggódik a Balatonért. A közigazgatási és területfejlesztési miniszternek nem tetszik, hogy a jómódú pesti magyar nyugdíjasok és a felső tízezer tagjai mindent felvásárolnak a fiatalok elől. A miniszter a Biztonságban a Balatonon című konferencián tartott előadást – írta meg a hirbalaton.hu.
„Az öreg, gazdag budapesti lemegy a Balatonra és felvásárolja a házakat,
felhajtva ezzel az árakat, így a helyi fiatalok nem tudják elkezdeni az életüket, nem tudnak lakást, házat venni, következésképpen elköltöznek onnan”
– összegezte véleményét Navracsics.
A fiataloknak nincsenek lehetőségeik
Ez pedig demográfiai válsághoz vezet: a Balaton környéke lett a magyar Florida.
A területfejlesztésben az új fókusz a kis- és középvárosokra kerül, fontos feladat a vidék népességmegtartó erejének fokozása.
„A belföldi vándorlás, amit a koronavírus járvány fokozott, és az online munkavégzés előretörése nagy népességgyarapodást hozott az üdülőrégióban, ez azonban nem fiatalította a lakosságát”
– magyarázta.
Ennek oka a magas ingatlanárakban keresendő, „ami a fiatalokra mért halálos csapás” fogalmazott Navracsics.
Lakóhely vagy magyar Florida lesz a Balaton környéke?
„Ez az üdülőrégió egyik legnagyobb problémája”
– tette hozzá.
Arról is beszélt, hogy az üdülőrégióban a közszolgáltatásokat is fejleszteni kell, hogy a lakosság számára elérhetőbbé váljanak.
„Meg kell még vitatni azt, megtartható-e a Balaton lakóhelyként,
vagy arra kell berendezkedni, hogy egyfajta magyar Floridaként, a jómódú magyar nyugdíjasok, illetve a felső- és felsőközéposztály nyaraló és pihenőhelye legyen, ahova néha leugranak vagy visszavonulnak”
– fogalmazott.
„Az itteni helyi társadalmak többet érnek annál az egész ország szempontjából, semhogy a Balatont csak egy vagyontárgyként, vagy üdülőhelyként kezeljük”
– mondta el.
Arra azonban nem tért ki, hogy a Balaton partján a NER-hez szorosan kapcsolódó vállalkozók vásárolják fel az ingatlanokat és az üres telkeket.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!