Menczer Tamás államtitkárnak nem tetszett, ahogy David Pressman odapörkölt nekik.
Menczer Tamás dühös lett David Pressman kritikájától
A magyar NATO-csatlakozás 25. évfordulója alkalmából mondott beszédet a minap David Pressman amerikai nagykövet.
Többször is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a párbeszéd és az együttműködés mellett áll, de a jelenlegi magyar kormánnyal ez sokszor nem működik, ekkor pedig az USA cselekszik, mert Orbán Viktorék kizárólag ebből értenek.
A nagykövet ugyan konkrétumokat nem említett, de nyomatékosan utalt rá, hogy ismét egy olyan pontra jutottak a magyar kormánnyal, amikor
a párbeszéd már nem elég.
Menczer Tamás David Pressman beszéde miatt berágott
„Magyarország mindig nagy tisztelettel tekintett és tekint az Egyesült Államokra”
– kezdte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtöki Facebook-posztját.
„Ez a mai beszéd azonban nem egy nagykövethez méltó beszéd, hanem sokkal inkább egy baloldali politikai aktivista beszéde volt”
– véleményezte David Pressman „Magyarország NATO-szövetséghez való csatlakozásának 25. évfordulója alkalmából” címmel mondott beszédét Szijjártó államtitkára.
(Menczer Tamás/Facebook/Nyugati Fény) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!