A DK írásbeli kérdést nyújt be, választ követel a magyar választópolgárok nevében.
Szabadon engedték Orbán ped0filosztálytársát
Ahogy a Nyugati Fény is beszámolt róla, kiengedték az előzetes letartóztatásból Orbán Viktor egykori gimnáziumi osztálytársát. A hivatali vezető ellen
gyermekp0rnográfia miatt folyik eljárás tavaly nyár óta.
Megírtuk, hogy Nagy Jánost, a Nemzeti Földügyi Központ közelmúltban leváltott elnökét tartóztatták le a hatóságok gyermekekről készült porn0gráf képek tárolása miatt.
A hatóságok megerősítették, valóban Nagy Jánosról van szó. A hivatali vezető őrizetbe vételéről – neve említése nélkül – a Fővárosi Főügyészség adott ki közleményt októberben.
Azt írták, a férfi
hivatali laptopján tárolta a képeket, amelyeken tizenkét év alatti gyermekek is láthatóak voltak.
Arató Gergely kínzó kérdésekre vár választ
Hogyan kerülhetett szabadlábra a Fidesz által kinevezett magas rangú állami vezető azok után, hogy 397 ped0filképet találtak a számítógépén, közöttük 12 év alatti gyermekekről készült felvételeket is? – vetette fel Arató Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője hangsúlyozta, válaszokat várnak arra,
hány fideszes ped0fil van még, akikkel Orbánék kivételeznek,
akiket kiengednek, akiknek megkegyelmeznek.
„Meddig fenyegetheti a fideszes ped0filhálózat a gyermekeinket?”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy a DK írásbeli kérdést nyújt be, válaszokat követel a magyar választópolgárok nevében.
Mint részletezte, Nagy János házi őrizetbe került, nyomkövetővel ellenőrzi a hatóság, ám mint emlékezetes, hasonló körülmények között szökött már meg ped0fil bűnöző.
Könnyen lehet, hogy az egykori hivatali vezető is így fog egérutat nyerni
– hívta fel a figyelmet Arató Gergely.
(Demokratikus Koalíció/Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)