Már elkészült a törvényjavaslat.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nagyköveti címet és államtitkári fizetést adna Fürjes Balázsnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagjának. Ehhez már a törvényjavaslatot is benyújtotta – írta meg a hvg.hu.
A „sima” nagyköveti címnél azonban többről lenne szó, a titulussal ugyanis a jövőben
„Magyarország sportdiplomáciai tevékenységének, illetve a magyar sport nemzetközi kapcsolatainak elősegítése érdekében”
államtitkári díjazás jár. Emellett pedig a tárca által fizetett titkárság a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A kinevezésre a miniszter tehet javaslatot, és az Sulyok Tamás köztársasági elnök határozataként jelenik meg.
Gyurta Dániel, az úszó olimpikon is nagyköveti rangot kapott 2022-ben. Ő 2016-ban lett nyolc évre a NOB sportolói bizottságának tagja.
Fideszes politikusként lett a NOB tagja
Beszámoltunk arról, hogy tavaly márciusban Fürjes Balázs benyújtotta a lemondását a Miniszterelnökségnek. Így megszűnt a parlamenti államtitkári, illetve miniszterhelyettesi megbízatása – jelentette be az államtitkár a Facebook-oldalán.
Fürjes nem csupán ezen tisztségeket töltötte be. A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának társelnökeként, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2032-es brisbane-i tornája előkészítő bizottságának tagjaként is tevékenykedett.
A fideszes politikus lett a NOB magyar jelöltje, aki a tavaly 80. életévét betöltött Schmitt Pál helyére érkezett. Ez pedig összeférhetetlen volt az államtitkár politikai pozíciójával. Schmitt Pál bukott köztársasági elnök magas életkorára való tekintettel elveszítette mandátumát, ugyanis a NOB szabályzata szerint 80 éves korig lehetnek tagja a delegáltak a bizottságnak.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)