Nagy Mártonnak válaszoltak az érintettek az üzemanyagárak kapcsán.
Mint ismert, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn úgy döntött, berendeli a Mol vezetését. Az apropót az elszálló benzinárak adták. A miniszter ugyanis azt szeretné, ha az üzemanyagárak a régiós középmezőnybe tartoznának – ezért pedig nem a kormány szeretne tenni például az áfa csökkentésével.
Megszólaltak az érintettek
Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára a keddi találkozó után úgy nyilatkozott, hogy
az üzemanyagárakat a forintárfolyam, a beszerzési lehetőségek és az adózási szabályok is befolyásolják,
ezért lehet az, hogy különböző árakat láthatunk a régió kútjainál.
Grád az economx.hu-nak elmondta, a Magyar Ásványolaj Szövetség
„a maga részéről mindet elkövet annak érdekében, hogy a piaci lehetőségek figyelembevételével igyekezzen a korábbi évek átlagos szintjére hozni és azon tartani a hazai üzemanyagárakat”.
A főtitkár arról is beszélt, hogy abban a megállapodásban, amelyre Nagy Márton hivatkozott,
nem szerepelt konkrétum a kiskereskedelmi árakkal kapcsolatban.
A főtitkár hangsúlyozta azt is, hogy a megbeszéléseken nem lehet a cél az árak konkrét befolyásolása, hanem csak a piaci folyamatok áttekintésére, a lehetőségek megvitatására kerülhet sor.
Mit kezd Nagy Márton az üzemanyagárak alakulásával?
„Úgy látjuk, van egy elcsúszás a korábbi megállapodásunkban, ezért a hét második felére behívtam a Molt és a Magyar Ásványolaj Szövetséget egyeztetésre”
– mondta hétfőn Nagy.
A kormány többször belengette, hogy beavatkozik az üzemanyagárakba. A miniszter korábban úgy fogalmazott, hogy a kormánynak van egy megállapodása a Magyar Ásványolaj Szövetséggel:
„ennek értelmében az üzemanyagáraknak a régiós középmezőnybe kell tartozniuk”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!