Különös műsort adott elő a kormányfő.
Az európai politikai helyzetet értékelte Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken a marokkói Marrákesben a Kereszténydemokrata Internacionálé (IDC-CDI) vezetőségi ülésén elhangzott felszólalásában, amelyben
- az európai „zöld átállás”,
- valamint a gazdasági növekedés problémáit,
- a migráció és az ukrajnai háború témáját érintette
– tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke.
Orbán szerdán ment világgá
Megírtuk, hogy Orbán sajtófőnöke szerdán jelentette be: a miniszterelnök elutazott a marokkói Marrákesbe, ahol részt vesz a világ kereszténydemokrata erőit tömörítő CDI pártszövetség vezetői értekezletén.
Orbán Viktor – a CDI-IDC egyik alelnökeként – beszámolt a testületnek az európai mezőgazdasági termelőket és az autógyártókat „nehéz helyzetbe sodró brüsszeli döntésekről”.
Romlik Európa versenyképessége? Erről zagyvált Orbán Marrákesben
A kormányfő kiemelte, hogy véleménye szerint „romlik az európai versenyképesség”, hiszen – magyarázta – a Egyesült Államok és Kína is sokkal magasabb gazdasági növekedést produkál, mint az EU.
A bevándorlás ügyében Orbán bírálta a néhány napja elfogadott migrációs paktumot, amellyel „Brüsszel most rákényszeríti migránsbarát politikáját a bevándorlást ellenző országokra” – fogalmazott a kormányfő.
„Magyarország és Lengyelország már bejelentette, hogy ezt a káros és veszélyes paktumot nem fogja végrehajtani”
– mesélte Orbán Viktor.
Orbán Márrákesben felfedte, szerinte kik a „háborúpártiak”
Végül a háborúról Orbán azt mondta: az EU-ban szerinte 26 „háborúpárti” (sic!!!) ország áll szemben a „békepárti Magyarországgal”.
„Mi továbbra is a tűzszünet és a béketárgyalások mellett vagyunk”
– hangoztatta. Tehát hogy értsük: Orbán az EU összes tagállamát, közte elvbarátja, Robert Fico által vezetett Szlovákiát is leháborúpártizta a miniszterelnök.
Kapcsolódó: Orbán Viktor legfőbb ellenségével egyeztetett Sulyok Tamás
Úgy értesült, a NATO „nem vállalt semmilyen szerepet az ukrajnai háborúban”
Felhívta a figyelmet a NATO politikájának változására is, a szövetség ugyanis eddig szerinte „nem vállalt semmilyen szerepet az ukrajnai háborúban”, az elmúlt héten azonban elkezdte fegyverszállítási és pénzügyi támogatási koordinációs szerepvállalásának előkészítését.
„Magyarország ebből a tervezési folyamatból ki fog maradni”
– magyarázta Orbán.
Megjegyezzük, jól látható, hogy a magyar miniszterelnök továbbra sem tett le arról, hogy alaptalan állításaival a NATO-t és az EU-t ekézze. Az nem világos, Magyarországnak milyen haszna származik abból, ha saját szövetségeseivel ilyen viszonyt tart fent, ráadásul akkor, amikor a szomszédos Ukrajnában Vlagyimir Putyin háborúja pusztít.
A miniszterelnök rajongóit is tájékoztatta az eseményről közösségi oldalán:
Fotók:
(Orbán Viktor/Facebook /MTI nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!