Politika

Alig jelentették be a nagy hírt, máris elkésett Nagy Mártonék terve: Korai volt az öröm

Az ingyenes készpénzfelvétel „csúszik”, még ne siessünk a posta épületéhez.


Magyar Közlönyben megjelent az a törvény, amelyik a Magyar Posta fiókjaiban is lehetővé teszi az ingyenes készpénzfelvételt összesen havi 150 ezer forintig. A jogszabály azonban csak 2025. január 1-jétől lép hatályba – írta meg a bank360.hu.

Csalódás lehet sokaknak. Még várhat a készpénzfelvétel a posta irodáiban

Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium április 4-én nyújtotta be a vonatkozó módosító indítványt, amelyet április 10-én el is fogadott a parlament. A jogszabály jövőre a bankautomaták mellett a postákon is ingyenessé teszi a szolgáltatást havi két alkalommal.


A harmadik vagy a 150 ezer forint feletti pénzfelvétel már díjköteles. A portál szerint

az ingyenes postai készpénzfelvétel azoknak jelenthet könnyebbséget, akik olyan helyen élnek, ahol nincs ATM,

csak posta vagy postai szolgáltatás, az ingyenesség pedig kiterjedhet a mozgópostákra is.

A szolgáltatást a postákon lévő, bankkártyás fizetést lehetővé tevő POS-terminálok használatával vehetik majd igénybe az ügyfelek. Erre azonban csak 2025-től kerül sor.

Százezreket érint

Sokan élnek olyan kistelepülésen, ahol nincs bank, és ATM sem található. Nekik eddig a környező nagyobb településekre kellett járniuk, ha készpénzt akartak felvenni. A törvény elfogadásával sokan fellélegeztek, ám hiába: a lehetőség csak jövőre nyílik meg előttük.


Az ingyenes készpénzfelvételt 2014 februárjától vezették be. Ez alapján a magánszemélyek havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehetnek fel készpénzt a bankautomatákból a bankszámlájukon lévő egyenlegük terhére.

Ezt azt összeget azóta nem emelték meg, miközben

az elmúlt 10 évben a 150 ezer forint reálértéke jelentősen csökkent.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top