Politika

Mostantól kétfős kommandók ellenőrzik az állami kórházakat: váratlanul érkeznek és ezeket vizsgálják majd – videó

Ellenőröket küld a Belügyminisztérium a kórházakba, hogy megvizsgálják munkaidőben valóban ott vannak az egészségügyi dolgozók és a betegek az intézményben, és nemcsak a jelentésekben szerepeltetik ellátásukat.


Az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók munkáját és kórházi jelenlétét mostantól váratlanul ellenőrizhetik, a hét akármelyik napján, minden napszakban. Az Országos Kórházi Főigazgatóság erről levélben értesítette a gyógyító intézményeket. A Válasz Online információját a BM is megerősítette, hozzátéve a betegeket nem igazoltatják, a betegjelenlétet vizuálisan ellenőrzik – látható az RTL Híradó riportjában.

 


Az úgynevezett Egészségügyi Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálat elindításáról a Belügyminisztérium döntött. Az ellenőrzések célja, hogy hatékonyabb legyen az ellátás.

A munkaidő mellett vizsgálják majd a betegjogok biztosítását, a betegvárakozást, a várólisták kialakulásának okait és az állami anyagi források felhasználását. Azaz például azt is, hogy egy beteg ténylegesen az osztályon van-e és nem csak papíron számolja-e el a kórház az ellátását. A levelekből az derül ki, hogy legalább 2 fős mobil ellenőrző csoportok jelenhetnek meg az elkövetkező hetekben a magyar kórházakban.


Az ellenőrzések nem oldják meg az orvos- és szakdolgozóhiányt, ahogy a kórházak évtizedek óta húzódó finanszírozási problémáit sem – keres magyarázatot a riportban az intézkedésre Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson Sopron megyei elnöke.

Soós Adrienne, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a riportban arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes lenne vizsgálni a jelenléti íveket is, mert abból kiderülne: az átadás-átvételi feladatok miatt általában hamarabb érkeznek és később távoznak a dolgozók, ám ezt az egyhavi bérrel megegyező pluszmunkát nem számolják el nekik.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top