Politika

Orbán mindenkit levált Budapesten? Sorcserével mehet neki a választásoknak a fővárosi Fidesz

„Teljes sorcserét” hajt végre a fővárosi Fideszben Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök. A párt ugyan hivatalosan még nem tette közzé fővárosi listáját, azonban azon – a sajtóhírek szerint – az első három helyet leszámítva nem kapnak befutó helyet ismert politikusok, köztük a párt regnáló kerületi polgármesterei sem.


A Szabad Európa több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írja, a listát Szentkirályi Alexandra vezetheti, mögötte Sára Botond és Böröcz László, a párt VIII., illetve I. kerületi polgármesterjelöltjei kaptak helyet, őket viszont fiatal, kezdőnek számító politikusok követhetik. Az első húsz, befutónak számító helyen egyetlen jelenlegi fideszes kerületi polgármester sem kapott helyet. Ha igazak a hírek, akkor nem került föl a listára például a fővárosi politika egyik veteránja, Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi polgármestere sem.

 


A források az okokat illetően abban egyetértettek, hogy Szentkirályi Alexandra megjelenésével új szelek fújhatnak a budapesti Fideszben.

Azt is megjegyezték továbbá: egy ilyen drasztikus lépés nem lenne idegen a miniszterelnöktől, aki a 2014-es választások előtt öt választókerületi elnököt váltott le, mivel úgy ítélte meg, nem megfelelően teljesít a Fidesz a szóban forgó területeken.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top