Politika

Mi lesz ennek a vége? Hernádi Zsolt keményen beleszállt Orbánékba

A Mol közgyűlésén fogalmazta meg véleményét.


Mint megírtuk, csütörtökön tartották meg a Mol Csoport közgyűlését, ahol számos figyelemre méltó kijelentés elhangzott. Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója

a szovjet hadsereghez hasonlította Orbán Viktor kormányának különadóit

– hívta fel a figyelmet az infostart.hu.

Nyilvánosan szállt bele Orbánékba


Hernádi szerint a vállalatcsoport az elmúlt két évben összesen 3,1 milliárd dollárt fizetett be extra elvonásként különböző állami kasszákba. Úgy látja, hogy ezek az

„állami befolyások, az állami szabályozók kezdenek lassan már úgy alakulni, mint ahogy – még az én korosztályom emlékszik rá –

az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet hadsereg jelenléte alakult”.

Azaz a határidőt egy darabig még hosszabbították, aztán már nem is beszéltünk arról, hogy ez lejárt, és maradtak még vagy 40-50 évig.

Azért sikerült nyereséget produkálni

Hernádi erről a Mol Csoport közgyűlésén számolt be, ahol azt is közölte, hogy


568 milliárd forint nyereséggel zárták a 2023-as évet.

Hernádi Zsolt azt mondta, bár a külső környezet egyáltalán nem volt támogató tavaly, sikerült helytállniuk. A pénzügyi teljesítményük ugyanakkor elmaradt a 2022-es rekordtól. Felszólalását úgy zárta:

„Közben aggódva figyeljük, hogy a piacainkon az állami beavatkozások mértéke milyen mértékben fogja befolyásolni terveink megvalósíthatóságát. Mert egy versenyképes Mol a versenyképes Magyarországot és a versenyképes régiót is jelenti.”


A számokat elnézve nincs okuk panaszra: a tavalyi év után 198 milliárd forintnyi osztalékot fizetnek ki.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top