Az RTL közlése szerint az elmúlt négy évben több százmillió forintot költött az állam a két egykori köztársasági elnök, Schmitt Pál és Áder János rendszeres juttatásaira!
A törvény szerint minden visszavonult köztársasági elnöknek jár a havi juttatás, ingatlan, maximum három fős titkárság, autó, valamint egyéb költségtérítések is.
A PORTÁL ÁLTAL VIZSGÁLT IDŐSZAKBAN CSAK A TITKÁRSÁGOK FENNTARTÁSÁRA KÖZEL 250 MILLIÓ FORINT KÖLTÖTT AZ ÁLLAM!
Azonban van ennél érdekesebb adat is: Schmitt Pálnak és Áder Jánosnak például a rezsiköltségekkel sem kell foglalkozniuk, ugyanis azt is az adófizetők állják. Sőt, az adatokból a lap arra következtetett, hogy nem rezsivédett ingatlanokban laknak a volt köztársasági elnökök,
UGYANIS KETTEJÜK REZSIKÖLTSÉGE 2022-RŐL 2023-RA 4,1 MILLIÓRÓL 16,25 MILLIÓ FORINTRA UGROTT.
„Információink szerint Schmitt Pál esetében a 2022-es áram- és gázdíj 2,6 millió forintról 6,8 millió forintra emelkedett 2023-ban, míg Áder Jánoséknál 1,5 millióról 9,4 millió forintra” – írja a portál, ami hozzáteszi, hogy Áder esetében azért is különös a 9,4 millió forintos fogyasztás, mert a volt államfő a Kék Bolygó Alapítvány alapítójaként rendszeresen környezetvédelmi témákban szólal fel. Esetében a havi energiadíj több mint 780 ezer forint volt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!