A köztársasági elnök egyet sem bírált el idén.
2024-ben egyetlen kegyelmi kérvényt sem írt alá a köztársasági elnök. Sem a Kónya Endre kegyelmi botrányába februárban belebukó Novák Katalin, sem az utódja, Sulyok Tamás – írta meg a hvg.hu.
Nincs kegyelem
Teljesen leálltak a kegyelmi kérvények elbírálásai,
és egyáltalán nem hoztak döntést az első negyedévben. A lap szerint nem is igazán volt olyan év a rendszerváltás óta, hogy három hónapon, egy teljes negyedéven át egyetlen kegyelmi ügyben se szülessen semmilyen döntés.
A Kegyelmi Főosztály adatai szerint tavaly ilyenkor időarányosan már 110 kegyelmi kérvényen túl voltak, idén azonban egyet sem bíráltak el. Az elmúlt 20 év átlaga ennél is több: évente körülbelül 800 kegyelmi kérvényt bíráltak el. Igaz, az évek között nagy a szórás, 3-4-szeres különbség is előfordult
A csúcs a 2007-es 1378 darab volt, míg 2022-ben csak 367 kérelem érkezett.
Ennek valószínűleg az utóbbi évtized legnagyobb politikai botránya áll a hátterében. Hiszen épp egy kegyelmi ügy torkollt akkora botrányba, hogy Novák Katalin köztársasági elnöknek, Varga Judit egykori igazságügyi miniszternek, majd Balog Zoltán egykori emberi erőforrás miniszternek is távoznia kellett a posztjáról.
Szabadulnak a felelősségtől
Tulajdonképpen egyszerű logika: ha nincs kegyelem, nincs botrány sem. Azaz: a köztársasági elnök és stábja, akik tudják, hogy a kegyelmi ügyeket ezentúl árgus szemmel vizsgálják majd, menekül a felelősségvállalás elől.
Az államfői kegyelmezés a nevével ellentétben egyáltalán nem csak a köztársasági elnökön múlik. Ez egy kétszereplős folyamat, amelyben a döntésért
az erkölcsi felelősséget az államfő, a politikai felelősséget viszont az igazságügyi miniszter viseli.
Az évtizedes gyakorlat az, hogy a kegyelmi kérvények első körben az Igazságügyi Minisztériumhoz futnak be, ahol külön főosztály foglalkozik velük. Itt összeállítanak egy aktát a kérelemhez, benne részletes háttérinformációkkal a büntetőeljárásról és a kegyelmet kérő indokairól.
Ezt az aktát az igazságügyi miniszter köteles továbbítani a Sándor-palotának, amelyhez döntési javaslatot kell csatolnia: vagy javasolja a kegyelem megadását vagy kifejezetten nem javasolja. Mivel ez csak javaslat, az államfőnek nem kötelező sem figyelembe vennie, sem megfogadnia. Ő a saját felelősségére hoz döntést.
Az államfőnek nincs indokolási kötelezettsége,
a miniszter javaslatával szemben is dönthet. A rendszerbe beépítettek azonban egy plusz kontrollelemet: az államfői döntés igazságügyi miniszter ellenjegyzését.
Egy ped0fil bűntársának adott kegyelmet
Mint ismert, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója, Vásárhelyi János több gyermeket is molesztált az ott töltött 26 év alatt. Az ügyre 2016-ban derült fény. Tíz kiskorú fiú az RTL Házon Kívül adásában számolt be arról, hogy az igazgató orálIs sz*xre kényszerítette őket.
A két áldozat, Illés Levente és Pop Mert Julián arcukat és nevüket vállalva mesélték el történetüket. Az igazgatót leváltották, ellene később eljárás indult.
A vádirat szerint V. János – aki mellesleg Bicske díszpolgára, valamint a rangos gyermekvédelmi kitüntetés (!), a Bárczy-díj birtokosa is volt – különböző kedvezmények fejében kényszerítette a gondozására bízott fiúkat. Őt nyolc év szabadságvesztésre ítélték.
A helyettesét, akiről kiderült a per során, hogy tudott a molesztálásról, sőt, hamis vallomást is írt az egyik gyermek nevében,
Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette.
A kegyelmi ügyet Varga Judit volt igazságügyi miniszter ellenjegyezte. Idén februárban azonban mindketten belebuktak a botrányba.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!