Aleksandar Vučić Orbán Viktor kormányfővel, vagy legalábbis Magyarországgal tervez a jövőben.
2028-ban Szerbiában rendezik meg az Európai Liga döntőjét. Ennek kapcsán Aleksandar Vučić elnök közölte,
egy álma válna valóra, ha a jövőben Magyarországgal karöltve szállnának versenybe az olimpia megrendezéséért.
Mindeközben Surčinban megkezdődött a Nemzeti Stadion építése, a szerb elnök részletezése szerint ez ad majd otthon a 2028-as döntőnek – írta a balk.hu.
Aleksandar Vučić Orbán Viktor kormányáról nyilatkozott
Egy interjújában nemrég úgy fogalmazott, reményeik szerint „magyar barátaik” 2025 végéig, vagy legkésőbb 2026 februárjáig, márciusáig végeznek a magyar oldalon a Budapest–Belgrád vasútvonal munkálataival.
Szerbia 2024 végére teljesíti az építkezés ráeső részét. A politikus nyilatkozata azért is érdekes, mert korábban azt közölte, valószínűleg 2026 nyarára készül el a beruházás magyar szakasza.
Kapcsolódó: Orbán ámokfutásba kezdett: Meglepő dolgok derültek ki a szerb haverjától
A szerb államfő javaslatáról
Lehet, hogy Aleksandar Vučić javaslatát, amely szerint vissza kellene állítani a hałálbüntetést Szerbiában, az állampolgárok többsége is támogatná egy esetleges népszavazás során, de életbe léptetéséhez alkotmánymódosításra lenne szükség – jelentette ki Ivica Dačić szerb külügyminiszter pár hete a Pink Televízióban.
A szerb elnök április elején beszélt arról, hogy a legsúlyosabb esetekben ismét be lehetne vezetni az országban a hałálbüntetést. Vučić azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy kiderült, a március 26-án, a dél-szerbiai Bor környékéről eltűnt kétéves kislányt a szóbeszédekkel ellentétben nem a szülei adták el, és nem is rabolták el, hanem a helyi vízművek dolgozói ełütötték, majd hołttestét egy szeméttelepre dobták ki.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!