Áder János és Schmitt Pál bár leköszöntek, a rezsijüket még az adófizetők állják.
Durván az átlag felett fogyasztanak
Csaknem 9,5 millió forint volt tavaly Áder János volt köztársasági elnök gáz- és áramszámlája, amit az adófizetők álltak – tudta meg az rtl.hu. De a másik volt államfő, Schmitt Pál rezsiszámlája is több mint 8,5 millió forint volt egy év alatt, ráadásul mindkét összeg a többszörösére nőtt az előző évhez képest.
A két volt államfő valószínűleg nem tekerte lejjebb a fűtést akkor sem, amikor az „átlag” feletti fogyasztású gáz ára a hétszeresére nőtt, az áramé pedig a duplájára. Amíg azonban az adófizetők állják a cechet, addig
a havi 700-800 ezres rezsi is belefér.
De nemcsak a rezsijük, hanem az úgynevezett egyéb költségeik is jelentősen nőttek egy év alatt.
Nem csoda, ha magas a rezsi
Áder János rezidenciáját 900 millió forintból újították fel. A házat akkor 720 négyzetméteresre bővítették, így nem csoda, ha az energiafogyasztása messze meghaladja az átlagot. A házban egyébként szauna, fitneszterem, mosókonyha is helyet kapott.
A tetőkert gondozása és a kertészek is pénzbe kerülnek, márpedig ezt is az adófizetők állják. Ahogy minden bizonnyal a takarítószemélyzetet is, hiszen valószínűtlen, hogy Áder vagy a felesége porszívóznának fel 720 négyzetméteren.
Schmitt Pál nem élt a lehetőséggel: ő saját tulajdonú házban él nejével. A rezsit azonban ebben az esetben is mi álljuk.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!