Szijjártó Péter a kínai diktátor távozása után értékelte a Kínai Kommunista Párttal kötött megállapodásokat.
„Magyarország fejlődési pályáját hosszú távon pozitívan befolyásolják a kínai elnökkel kötött megállapodások”
– nyilatkozta a gazdasághoz IS magas szinten értő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Szijjártó Péter négy szempontból is „történelmi jelentőségű”-nek minősítette, hogy eladósították Magyarországot
A miniszter a kínai elnök és 400 tagú delegációjának háromnapos látogatását
négy szempontból is történelmi jelentőségűnek nevezte (!).
A tárcavezető örömének hangot adva közölte: legutóbb húsz évvel ezelőtt járt kínai elnök Magyarországon; „ráadásul” a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját.
Állította: Kína a világgazdaság legalapvetőbb folyamataiban „utcahosszal előzi” a nyugati gazdasági folyamatokat és – mondta – „a nyugati gazdasági stratégiai sikereknek alapvető feltétele a jó együttműködés a kínai gazdasággal”.
Emellett háború idején jött el
„a békét akaró globális többség legerősebb országának a vezetője”
– jelentette ki.
Gazdasági „növekedés”-ről beszélt a miniszter
Hangoztatta: egy olyan stratégiai partnerségi együttműködési szintre emelték a két ország közti kapcsolatrendszert, amely kategóriában a kínaiak csak öt országot tartanak számon, Európában egyedüliként Magyarországot. Efölött csupán egyetlen kategória létezik számukra, oda az orosz–kínai kapcsolatrendszer tartozik – tisztázta le Szijjártó a „kategóriák”-ra vonatkozóan.
Kifejtette: szerinte a világgazdaság jövőbeni folyamatait leginkább befolyásoló fejlemény az autóipar átállása az elektromos meghajtásra.
„Ahol ezen technológiai forradalomhoz kapcsolódó beruházások létrejönnek, ott jönnek létre a jövő munkahelyei, ott lesz megélhetés, ott lesz biztos fizetés,
ott lesz gazdasági növekedés, ott lesz gazdasági erő”
– vélekedett a közgazdásszá átalakult Szijjártó Péter.
Úgy gondolja, Magyarország élen jár egy technológiai forradalomban
Hozzátette: a világ jelenleg legsikeresebb elektromos autógyártó és elektromos akkumulátorgyártó vállalatai közül több kínai, amely vállalatok egy jelentős része úgy döntött, hogy az európai gyártási központjaikat ide hozzák Magyarországra. Példaként említette, hogy a BYD elektromos autógyártó vállalat és három kínai elektromos akkumulátorgyártó Magyarországon épít gyárat.
„Ezzel sikerült előidézni azt a helyzetet, amire nagyon régóta nem volt példa a magyar gazdaságtörténetben, hogy
egy technológiai forradalomban Magyarország élen jár”
– osztotta meg téveszméit.
Szavai szerint, ahhoz hogy egy ország kutatás-fejlesztési központokat tudjon magához vonzani, arra van szükség, hogy a termelésben is „legalább egy kritikus mennyiség mértékéig” jelen tudjon lenni.
„Ma Magyarországra az elektromos autóipari forradalomban résztvevő és ott vezető szerepet játszó vállalatok már nemcsak termelési, hanem kutatás-fejlesztési, mérnöki helyszínként is tekintenek”
– állította.
Szerinte a Roszatom dönt mindenről
Azt is mondta, hogy nukleáris területen kutatás-fejlesztésre, a nukleáris ipar és az egészségtudomány kapcsolódására, környezetvédelmi és újrafelhasználási kérdésekre fognak koncentrálni; nem a paksi erőműre.
„A paksi erőmű bővítését a Roszatom végzi, ő dönti el, kiket von be a munkába, eddig leginkább francia, német, amerikai cégeket vont be”
– magyarázta.
Oroszország háborújáról
Vlagyimir Putyin ukrajnai háborújával kapcsolatban elismételte: Ukrajnában „békét kell teremteni”, a fegyverszállítások újabb és újabb pusztítást, halált okoznak; a brüsszeli és a washingtoni válasz kudarcot vallott – ijesztgetett, majd hozzátette: Magyarország és Kína azt akarja, hogy béke legyen, ezért támogatja Magyarország az orosz–ukrán konfliktus lezárását célzó kínai „békekezdeményezést”.
Az uniós magyar elnökségről szólva közölte: a gazdasági és üzleti döntéshozók „pontosan tudják, hogy a nagy európai vállalati stratégiák nem tudnak sikeresek lenni a kínai beszállítások, a kínai vállalatokkal fenntartott partnerségek nélkül”.
„A kínai és az európai gazdaság szétválasztására vonatkozó terveket – amelyeket egyes baloldali politikusok emlegetnek –
meg kell akadályozni”
– rögzítette a miniszter.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)