Politika

Orbán fogyókúrázni kezdett: Ezzel a módszerrel dobja le a kilókat

A Blikk szerint komoly diétába kezdett a miniszterelnök.


Orbán Viktor fogyókúrázik

Blikk szerint látványosan csökkent a súlya a miniszterelnöknek, amit a kötcsei piknik vendégei is megjegyeztek. A lap arról számolt be, hogy a kormányfő kemény edzésbe kezdett, étkezési szokásain is változtat. Orbán Viktor már korábban eldöntötte, hogy formába hozza magát egy speciális sporteszközzel, de megerőltette magát, és orvosai tanácsára hosszabb időre felhagyott edzésprogramjával. Most újra nekilátott a fogyókúrának.


Másfél évig szenvedtem vele, míg végül elmúlt, így végre újra elkezdhettem sportolni. Most, amikor az időm engedi, csinálom

– erősítette meg Orbán Viktor a kötcsei pikniken.

Azt már a miniszterelnök környezete árulta el, hogy a kormányfő heti négy-öt alkalommal edz. Olyan komolyan veszi ezt, hogy gömbsúlyzóit – (kettlebell), amit eredetileg a szovjet hadseregben használtak –, a külföldi útjaira is magával viszi. A Blikk úgy tudja, a kormányfőnek nincs személyi edzője, saját edzéstervet követ.

Mióta újra sportol az étkezési szokásain is változtatott, de Orbán Viktornak a diéta kihívás, mert – saját bevallása szerint – túl jó az étvágya, a vasszöget is megenné.

Magyarországon súlyos probléma az elhízás

Zacher Gábor doktor a 24.hu-nak beszélt arról korábban, hogy az embereknek sürgősen el kell kezdeniük változtatni életmódjukon, mozogni, tudatosabban táplálkozni. Ebben nagyon sokat segíthetnének a pozitív példák, ha Orbán Viktor lefogyna, és azt mondaná,


emberek, fogyjunk egy év alatt huszonöt kilót, és végigcsinálná, rengetegen utánoznák.

Forrás24.hu




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top