Budapesten volt olyan időszak, amikor 35 egyidejű riasztáshoz nem tudott a mentőszolgálat esetkocsit küldeni.
A közelmúltban volt olyan, hogy 35 egyidejű riasztáshoz nem tudtak mentőt küldeni Budapesten – állította Lengyel Tibor, a Mentődolgozók Szövetségének elnöke.
„A vezetőségnek a hibája az, hogy ez a rendszerszintű probléma megvan. És ha bebizonyításra kerülne az, hogy itt rendszerszintű probléma van, hogy ők elismernék azt, hogy ez így van, akkor az rögtön a vezetőség felelősségét vetné fel. És ha ez felvetődik, akkor onnantól megkérdőjelezhetővé válna az alkalmasságuk – és egyben a pozíciójuk”
– fogalmazott Lengyel.
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint három okra vezethető vissza, hogy ekkora a kapacitáshiány a mentőknél.
„Az egyik hogy túl sok olyan hívás van, ami nem mentőhívás – nagyon nagy a terhelés, a nyomás a mentőszolgálaton. A második, az az elégtelen személyzet, és a harmadik, amikor a mentőegység nem tudja időben a beteget lerakni a kórházban, és nem tud időben felszabadulni, mert annyira túlzsúfoltak az intézmények”
– mondta a szakértő.
Győrfi Pál ugyanakkor az ATV-nek elmondta, a szakszervezeti vezető félrevezeti a nyilvánosságot, mert minden sürgős esethez tudnak mentőt küldeni.
Videó:
(ATV Magyarország/Youtube) | forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
