Geszti Péter megszólalt a választás után – erős szavakkal értékelte az eredményt

Geszti Péter: Véget ért egy korszak, amely fojtogatta és kifosztotta az országot

Geszti Péter is megszólalt a választási eredmények után, és közösségi oldalán osztotta meg véleményét a kialakult


helyzetről. A dalszerző-producer a történteket a demokrácia szempontjából jelentős fordulatként értékelte.


Bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a választók döntése egyértelmű változást hozott az ország életében:

“A választás napján a magyar választók megdöntötték azt a pártállami rendszert, amely sötét eszközökkel, durva hazugságokkal, fenyegetésekkel és törvénytelenségekkel sem tudta megakadályozni, hogy a magyar demokrácia újra életre



keljen. Magyarország lerázta magáról a rendszert, amely fojtogatta, megalázta, kifosztotta és mélységesen megosztotta”

Geszti Péter arról is írt, hogy személyesen is részt vett az ünneplésben, és különleges élményként élte meg az utcákon kialakult hangulatot. Beszámolója szerint öröm volt látni az emberek felszabadultságát, valamint az éjszakai események hangulatát, ahol sokan együtt ünnepelték a választás eredményét.

A posztban kitért arra is, hogy a változás nemcsak a politikusokon múlik, hanem a társadalom egészén. Úgy véli, a jövőben is szükség lesz az aktív és felelős állampolgári jelenlétre.


„Bízzunk benne, hogy akik ott májustól képviselnek minket, képesek lesznek a rendszerváltás beteljesítésére. De ehhez mi is kellünk: új hittel, új hozzáállással, bátor és okos civil részvétellel” – írta.


Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top