A legfájdalmasabban az érintette, hogy Pápai Joci szerepet vállalt a Fidesz oldalán.
Majoros Péter, azaz Majka a Partizánnak adott hosszú interjút, ahol Gulyás Mártonnak beszélt a választás estéjéről, a Tisza Párthoz fűződő viszonyáról és arról, miért nem vett részt a rendszerbontó koncerten. A zenész szerint a Fidesz azért veszített, mert „kiment a divatból”, és kemény szavakkal illette azokat a zenésztársait, akik a kormánypárt mellett kampányoltak.
Majka a választás estéjét egy barátjánál töltötte, ahol hajnalig ünnepeltek. Elmondása szerint az egész napot gyomorgörcsben töltötte, nem gondolta, hogy a választás ennyire nagy hatással lesz rá. „Én reggel óta olyan gyomorgörcsbe voltam, hogy nem tudtam aludni délután” – áulta el. Folyamatosan frissítette a híroldalakat, és az esti ünneplésben „kifakadt belőlük” a feszültség. Állítása szerint nem volt kérdés, hogy melyik oldalt erősíti, de hangsúlyozta, hogy egy előadónak nem feltétlenül kell pártok mögé beállnia. Úgy véli, a Tisza Párt volt az, amelyiknek látszott esélye a változásra, ezért rájuk szavazott.
jelentette ki.
A rendszerbontó buliról – amelyen végül nem vett részt – elmondta, hogy Puzsér Róbert hívta fel, és bár a személyes sérelmeiket félretették, több oka is volt a távolmaradásra. Egyrészt nem akarta, hogy a jelenléte miatt szavazzanak az emberek valakire. Másrészt technikai és logisztikai aggályai is voltak, de a legfontosabb indok az volt, hogy nem akarta elveszíteni a kontrollt. „Nincsen kontrollom arra, hogy mi történik ott. Tehát hogyha ott valami történik a színpadon, valaki olyat mond, valaki olyat tesz, egy párt a magáévá teszi, az valami olyan dolog lesz, amivel azonosítják az előadót. Én nekem ez döntött” – magyarázta.
Majka szerint a Fidesz azért veszítette el a fiatalok támogatását, mert egyszerűen kiment a divatból.
– jelentette ki.
Kritizálta a Fidesz mellé álló celebeket és a párt kommunikációját, különösen a Dopemannal való kapcsolatot is. A Fidesz-közeli előadókról, például Curtisről azt gondolja, hogy számukra nincs visszaút, és szerinte sokan közülük kényszerből, egzisztenciális okokból álltak a párt mellé. A legfájdalmasabban azonban egyik legjobb barátja, Pápai Joci szerepvállalása érintette.
– mondta, hozzátéve, hogy a barátságuk valószínűleg túléli ezt a konfliktust.
A nagy sikerű Csurran Cseppen című daláról és a Bindzsisztán kifejezésről elmondta, hogy az a „balkáni, suttyomban megoldós” mentalitásra utal, ahol a kapcsolatok mindent felülírnak. A klipben szereplő, Magyar Péterre feltűnően hasonlító pincér szerinte teljes véletlen volt. A szerepet eredetileg más játszotta volna, de egy időpontváltozás miatt végül a klip egyik rendezője, Elek Péter ugrott be, akinek a karaktere hasonlít a Tisza Párt vezetőjére. „Szerintem az egy ilyen isteni sugallat, vagy az ilyen, ahogy Maradonának az Isten keze szólt bele abba, hogy pont a Peti csinálta” – mondta nevetve.
A dal megjelenése utáni időszakot puha diktatúraként írta le. Állítása szerint komoly retorziók érték. „Érdekes módon két héttel utána azonnal kaptunk olyan ellenőrzéseket különböző szervektől, amiket addig nem” – közölte. Megemlítette azt is, hogy egy telekommunikációs céggel kötött szerződését felbontották és bulikat is visszamondtak.
– tette fel a kérdést.
Szerinte Magyarország afelé sodródott, hogy egy „fehérorosz rendszer” alakuljon ki.
– fogalmazott.
A visszatérő Heti Hetesről elmondta, hogy szerinte a műsor azért szünetelt tíz évig, mert a brand „kiégett”. A TV2-től való távozásáról pedig elárulta, hogy annak hátterében nem politikai, hanem egy pénzügyi vita állt, ami az egyik műsorvezetőtársa fizetésével kapcsolatos volt.
Az interjú végén elárulta, hogy már készül a Csurran Cseppen 2., amihez egy 25 perces, eredeti „bindi” nyelven forgatott kisfilmet is tervez.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
