„Magyar Péter kellemetlen természete garancia arra, hogy lesz elszámoltatás” – jelentette ki Márki-Zay Péter,
Hódmezővásárhely polgármestere, a 2022-es választás ellenzéki miniszterelnök-jelöltje az Index választási kibeszélő
műsorában.
A politikus azt mondta: a rendszerváltás óta olyan rendszerben éltünk, amelyben a Fidesz- és az MSZP-kormányok is loptak, és ezért nem számoltatták el egymást.
Hozzátette: ezt a leendő Tisza-kormány nem teheti meg, noha a vagyontárgyakat és eltűnt pénzeket jobbára nem lehet visszaszerezni.
Azt javaslom Magyar Péternek, hogy már most tegye előzetesbe az Orbán családot – fogalmazott a beszélgetés egy pontján Márki-Zay, hozzáfűzve, hogy Orbán Viktor közeli ismerőseit is el kell számoltatni, a hozzájuk köthető üzemeket, cégeket pedig fel kell számoltatni.
A polgármester arról is beszélt, hogy az elmúlt nyolc évben már látszódott, hogy van egy réteg, amelyik támogatja a rendszerváltást, de nem volt elég aktív és hangos, mert a kormány uralta a médiát.
Szerinte a változást az hozta meg, hogy a „modern ellenzék” átállt a közösségi médiára, és erre nem tudott érdemben reagálni a Fidesz. „Hála istennek leváltottuk az ellenzéket” – mondta Márki-Zay Péter.
Forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
