Egyéb

Iványi Gábor a köztársasági elnökségről: Ha komolyan felkérnének, elfogadnám

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze egy interjúban kijelentette, hogy nyitott lenne az államfői jelölésre.

A lelkész szerint az élete utolsó szakaszában ezzel tenne még egy szolgálatot a hazájának, amelyet annyira szeret.

Iványi Gábor az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-rendszerrel szembeni ellenállás ikonikus alakjává vált. Szociális és oktatási intézményrendszere, amelyet negyven év szívós munkájával épített fel, a sorozatos kormányzati támadások ellenére túlélte az Orbán-korszakot.



Miközben az idős lelkészt hatóság elleni erőszak miatt börtönbüntetéssel fenyegetik, 2022 után újra felmerült, hogy akár államfő is lehetne belőle. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze a 24.hu-nak adott interjút, amelyben elmondta, most nagyon jól érzi magát, boldog és reménykedik, de tudja, hogy rengeteg munka következik.


Szerinte „ha 16 év rombolásának az eredményét akarjuk helyre tenni, akkor az már-már lehetetlennek tűnő feladat. Az élet sok területén megmutatkozik majd ennek a döntésnek, a nép akaratának az áldása és jó eredménye.”

Úgy véli, helyre kell állítani a külkapcsolatokat, a belső bizalmat és fel kell számolni a megosztottságot. Kijelentette, hogy évek óta rendeleti kormányzás zajlik, ezért most újra kell építeni a jogállamiságot és a parlamentarizmust. „Vissza kell adni az intézmények szabadságát, és új választójogi törvény kell, ami lehetővé teszi, hogy kis szövetségek alakuljanak, és minél több akarat megtalálja a maga útját” – tette hozzá.


A vele történtek lelki feldolgozásával kapcsolatban azt mondta, menet közben mindent megemésztett.

„Nem vagyok sértett, nem vagyok megbántott. Hogy a szabad gondolatközléseimért bosszút álltak rajtam, azon nem csodálkozom, de mindent elkövettem, hogy ez a bosszú ne sikerüljön” – fogalmazott a lelkész, aki állítása szerint nem őriz magában sérelmeket, és teljes erővel támogatja azt, ami jó.

A hatóság elleni erőszak vádjával kapcsolatban, amiért börtönbüntetéssel fenyegetik, úgy nyilatkozott: „A független magyar bíróságnak látnia kell ennek az egész ügynek a mondvacsinált voltát, illetve a politikai alapját.” Hozzátette, a vádlottak padján vele együtt ülők mind ellenzéki politikusok. Arra a kérdésre, hogy elítélhetik-e, azt válaszolta, a folyamat erre mutat. Elmondta, hogy nem fogadták el az ügyészi ajánlatot.

„Mint elsőrendű vádlott, két év börtönt kaptam volna öt évre felfüggesztve. Ez a legmagasabb felfüggesztett büntetés.”


Kijelentette: „Én eddig mindenkinek azt mondtam, hogyha a független magyar bíróság elítél, akkor meg fogok hajolni ez előtt.”

A Tisza Párttal való egyeztetésről elmondta, Magyar Péterrel egyszer találkozott egy tüntetésen, ahol megbeszélték, hogy leülnek egy kávéra, de erre még nem került sor. Megérti, hogy Magyar Péternek nem volt erre ideje, mert járta az országot.

Iványi Gábor szerint Magyar Péter nyilvánosan azt mondta, „koordinálni kell” a helyzetüket. „Szívesebben hallottam volna azt, hogy elbírálni kell bennünket, de a koordinálás sem lehet kevesebb annál, minthogy visszaadják a jóhiszeműen, több mint 40 éve megszerzett jogainkat” – fűzte hozzá.


Az általa vezetett intézmények jövőjét derűlátónak ítéli. Álláspontja szerint „a jogainkat alkotmányellenesen vették el, tehát egy új alkotmányos rendben vissza kell kapnunk az intézményfenntartói jogainkat”. Hangsúlyozta, hogy korábban jól működtek, a nehézségeik nem abból származtak, hogy rosszul gazdálkodtak volna, sőt, az egyházi és az egyszázalékos támogatásokat is a közoktatásra költötték. Felidézett egy levelet Maruzsa Zoltán államtitkártól, amelyben az állt, hogy ha nincs pénze, kérjen tandíjat.

„Kaptam olyan levelet is Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkártól, hogyha nincs pénzem, hogy folytassam az oktatást, akkor nyugodtan kérhetek tandíjat is azoktól a gyerekektől, akik nálunk láttak először főtt ételt és tornacipőt életükben” – idézte fel.


Az Orbán-rendszerrel kapcsolatos érzéseiről azt mondta: „Nem lehet elfelejteni.” A történtek szerinte közösségileg is megtépázták őket, sok munkatársuk elment, volt, aki sírva, volt, aki félelemből, és volt, aki őt hibáztatta a „felelőtlen politizálásért”.Ezzel kapcsolatban kijelentette:

„De én nem hiszem, hogy nekem hallgatnom kellett volna, vagy némán tűrni a törvénytelenségeket, a képmutatást, az álkereszténységet és az egyéb hazugságokat, amelyekkel megmérgezték a levegőt is.”

Hozzátette: „Én abban akarok segíteni, hogy gyógyuljanak a sebek, és, hogy ez az ország mindannyiunk Magyarországa legyen.”


A lehetséges köztársasági elnöki jelöléséről elmondta, a felvetés nagy megtiszteltetés. Kijelentette, nem zárkózna el a feladattól, és az élete utolsó szakaszában tenne még egy szolgálatot a hazájának.

„Azt hiszem, nem túlzom el, hogyha így fogalmazok: szeretem annyira ezt az országot, hogy kész legyek elvállalni egy ilyen feladatot”

– mondta. Majd így összegezte álláspontját: „Bár talán nem én vagyok a megoldás erre a problémára, ám, ha komoly felkérést kapnék, akkor tisztelettel és alázattal elfogadnám.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top