A miniszterelnök válaszában a luxizást elítélte, de azt állította, a korrupció ellen mindig fellépett.
Orbán Viktortól azt kérdezték, „ezek a mesés, hétköznapi ember szemével hihetetlennek és elképzelhetetlenek tűnő meggazdagodások szerepet játszottak-e a Tisza Párt kétharmados győzelmében?”
A miniszterelnök azt válaszolta, „biztosan, persze” .
Ugyanakkor Ferencz Orsolya gondolatára, hogy a jobboldalnak meg kell újulnia, és le kell vágnia bizonyos részeit magáról, Orbán Viktor azt mondta, „az öncsonkolást semmiképp sem javasolnám.” Azzal, hogy elemezzék a helyzetet és a rossz dolgoktól szabaduljanak meg, azzal egyetért.
Szerinte minden egyes ügyben, ahol komolyan vehető gyanú merült fel, a hatóságok mindig eljártak, és ő a hatóságok eljárását mindig is támogatta. “És a tőkés csoportok felé, tehát a gazdagabb réteg felé is nagyon világos elvárásom volt miniszterelnökként, és ebben soha nem engedtem. Minden jogszabályt be kell tartani, vagyis nincs korrupció.”
Hozzátette, ebből a szempontból a magyar hatóságok munkáját jónak ítéli.
Szerinte ez nem fogadható el.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
