Úgy véli, a volt kormánypárti szereplők nyilatkozatai egy tudatos megtévesztési kampány részei.
„Az altatás mögött bizony szorgos munka folyik. Mindenki észrevehette, hogy három nappal a rendszerváltás után hirtelen megjelent a fideszes bűnszervezetben az emberi őszinteség” – írja csütörtöki
Facebook-bejegyzésében Radnai Márk.
Szerinte ez a viselkedés megtévesztő, mivel jól ismerik a Fidesz kommunikációs stratégiáját. „Mintha itt az ég világon semmi sem történt volna. Mintha ez csak egy demokratikus megmérettetés lett volna, amin épp alulmaradtak. Mintha nem mérgezték volna évekig az országot, nem hergelték volna a magyarokat egymás ellen, nem lett volna gyűlöletkeltés, megfélemlítés és hazugság. Mintha most egyszerűen csak tovább kellene lépni mindannyiunknak” – írja.
Úgy véli, ez „az álságos emberi fordulat” valójában egy tudatos érzékenyítési kísérlet. Állítását azzal támasztja alá, hogy
A Tisza Párt alelnöke posztját egy klasszikus Orbán Viktor-idézettel zárja, amellyel a távozó kormánynak üzen: „Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve!”
Arról Magyar Péter is beszélt a Kossuth Rádiónak adott interjújában, hogy fényképes és videós bizonyítékaik vannak a minisztériumokban zajló iratmegsemmisítésről. Porcher Áron, megválasztott budapesti tiszás képviselő meg is osztott egy videót a Facebookon, amely állítólag a Külügyminisztérium épületében készült, és iratmegsemmisítő berregése hallható
rajta. Orbán Anita, a Tisza Párt külpolitikai vezetője felszólította Szijjártó Pétert és a külügyes munkatársakat, hogy azonnal hagyják abba az iratmegsemmisítést.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
