Egyéb

444: belső levelek szerint Rogánék utasították a minisztériumokat, mit posztoljanak

A 444.hu birtokába jutott levelezések szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda kötelező érvényű utasításokat küldött más tárcáknak a kampányban.

Az üzenetek között szerepelt például az, hogy Magyar Pétert Zelenszkijjel hozzák összefüggésbe.

„Az MK-s üzenetek posztolása eddig sem volt opcionális, de most különösen nem az” – a 444.hu birtokába jutott belső minisztériumi levelezések szerint



ilyen és ehhez hasonló, kötelező érvényű utasítások érkeztek a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától más tárcákhoz a kampány során.

A szerkesztőséghez eljuttatott, január 5-i keltezésű üzenetben az is szerepelt, hogy „mára és holnapra intenzív posztolást kérnek, úgyhogy kérem szépen, minél többet tegyetek ki az alábbiakból.”

Egy másik, márciusi levélben már konkrét, Fidesz-üzenetekkel megegyező témákat adtak meg, például azt, hogy a minisztériumok kommunikáljanak arról, hogy Magyar Péterék Volodimir Zelenszkijjel játszanak össze, és tevékenységükkel üzemanyagválságot okoznának.


Az állítólagos utasítások éles ellentétben állnak azzal, amit Rogán Antal 2024 júniusában a 444-nek adott interjújában mondott. Akkor a miniszter úgy fogalmazott: „Én azokat a vonalakat vagy azokat a határvonalakat a kormányzat részéről mindig betartom, ami mondjuk a párt és a kormánypártok, meg a kormány között húzódik”. Ugyanebben a beszélgetésben ugyanakkor arról is beszélt, hogy természetesnek tartja, ha a párt- és a kormányzati feladatok összeérnek.

Szerinte „ha a Fidesz és a KDNP van kormányon, akkor a Fidesz és a KDNP pártüzenetei meg fognak egyezni a kormányzati döntésekkel és a kormányzati üzenetekkel”.

Ez a gondolatmenet nem új Rogántól, aki 2016-ban egy parlamenti meghallgatáson azt mondta, számára „egy feladat van: győzelemre vezetni Orbán Viktort, hogy 2018 után is Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét”.


A most nyilvánosságra került levelekből az is kiderül, hogyan működött a rendszer a gyakorlatban.

Az eredetileg a Miniszterelnöki Kabinetirodából érkező utasításokat az Energiaügyi Minisztériumban például egy főosztályvezető küldte tovább a saját munkahelyi emailcíméről több minisztériumi dolgozónak. Az üzenetek pedig nem maradtak a levelezőrendszerekben: a megadott témákról és narratívákról valóban születtek fideszes politikusok által jegyzett posztok.


Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs tárca államtitkára például egy nappal a márciusi utasítás után tett közzé egy bejegyzést, amelynek felütése így szólt: „Magyar Péter pártja Brüsszelben következetesen olyan döntéseket támogat, amelyek megszüntetnék Magyarország kedvező árú energiaellátását, ezzel veszélyeztetve a rezsicsökkentés eredményeit és a megfizethető üzemanyagárakat.” A poszt a Fidesz kampányüzeneteivel zárult: „Nekik Ukrajna, nekünk Magyarország az első! A Fidesz a biztos választás.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top