A Fidesz történelmi veresége után nem az történik, amit egy magabiztos, jövőbe tekintő politikai közösségtől várnánk.
Nincs világos irány, nincs új stratégia, nincs látványos újrakezdés. Ehelyett egymás után tűnnek el azok az emberek, akik eddig a rendszer arcai voltak.
Most éppen Nagy Márton döntött úgy, hogy visszavonul a közélettől – és nemcsak politikai értelemben, hanem szó szerint is eltűnt:
a közösségi oldalát is törölték. Ez már nem az a finom hátralépés, amit egy hosszú pálya után látni szoktunk, hanem inkább egy gyors kijáratkeresés, amikor valaki pontosan érzi, hogy megváltozott körülötte a levegő.
Nagy Márton pályája tipikus NER-történet volt: a jegybanktól a kormányig, háttéremberből kulcsszereplővé válva. Az elmúlt években ő volt az egyik olyan figura, akivel a Fidesz szerette alátámasztani a saját szakmai hitelességét, különösen gazdasági kérdésekben. Amikor jól mentek a számok, amikor lehetett növekedésről beszélni, akkor ezek az emberek voltak az első sorban. Most viszont, amikor a választók döntöttek, és a politikai rendszer megingott, hirtelen mindenki „alapvetően szakemberré” válik, aki csak ideiglenesen vállalt politikai szerepet. Ez a váltás nemcsak látványos, hanem árulkodó is.
Nem Nagy Márton az első, aki így döntött. Navracsics Tibor már korábban jelezte, hogy vereség esetén befejezi, és tartotta is magát ehhez. Csakhogy amikor rövid időn belül több meghatározó szereplő jut ugyanarra a következtetésre, az már nem magyarázható pusztán személyes élethelyzetekkel vagy egyéni döntésekkel. Itt egy politikai korszak kezd el lezárulni, és ezt maguk az érintettek is pontosan érzik. A különbség csak annyi, hogy ezt nem nyíltan mondják ki, hanem csendes visszavonulások sorozataként jelenik meg a nyilvánosság előtt.
Az igazán beszédes elem nem is maga a visszavonulás ténye, hanem annak módja. Egy Facebook-oldal törlése elsőre apróságnak tűnhet, de a mai politikában ez egyértelmű jelzés: valaki nemcsak hátrébb lép, hanem megpróbálja lezárni a saját nyilvános jelenlétét is. Mintha nem szeretne része lenni annak a vitának, amely most elkerülhetetlenül elindul a felelősségről. Márpedig ez a kérdés előbb-utóbb fel fog merülni: ki viseli a következményeit azoknak a gazdasági döntéseknek, amelyek az elmúlt években születtek? Ki áll ki és mondja azt, hogy ezek az irányok, ezek az előrejelzések, ezek a politikák ide vezettek?
A Fidesz hosszú ideig arra építette a saját legitimációját, hogy stabilitást kínál. Azt az üzenetet közvetítette, hogy náluk nincsenek meglepetések, nincsenek szétesések, nincsenek kapkodó visszavonulások. Ehhez képest most egy egészen más kép rajzolódik ki: kulcsszereplők lépnek ki a rendszerből, még mielőtt igazán elkezdődne az elszámolás időszaka. Ez nem látványos összeomlás, hanem sokkal inkább egy lassú szétesés, ahol a részek előbb mozdulnak, mint ahogy az egész rendszer reagálni tudna.
És ez az, ami igazán kellemetlen politikai helyzetet teremt. Mert egy választási vereséget lehet magyarázni, lehet újrakeretezni, lehet idővel akár fel is épülni belőle. De amikor azok az emberek, akik a rendszer működtetéséért felelősek voltak, elkezdenek eltűnni, az már nem kommunikációs probléma. Az már bizalmi kérdés. Nemcsak a választók felé, hanem a saját táboron belül is.
A mostani folyamatból egy dolog biztosan látszik: a Fidesz nem egy egységesen újraszerveződő politikai erő képét mutatja, hanem egy olyan közösségét, ahol egyre többen keresik a saját túlélési útvonalukat. És amikor egy politikai rendszer eljut erre a pontra, onnantól kezdve már nem az a kérdés, hogy ki vonul vissza legközelebb.
Hanem az, hogy ki marad ott a végén, amikor már nem lehet hova hátralépni.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
